"A rendszerváltás nem csupán a lengyel történelem, hanem az egész európai történelem egyik legemlékezetesebb és legszebb momentumát jelentette."

Milyen élmény volt a hetvenes évek végén felnőni egy kasubföldi faluban? Sokan talán már a térképen is nehezen találnák meg ezt a rejtett vidéket. Észak-Lengyelország táján, a gdanski tengermellék és a nyugat-pomerániai vajdaság határán járunk. Itt él a kasub népcsoport, amely a pomeránok örökségét hordozza, és nyugati szláv nyelvet beszél. A történelem szele azonban nem kímélte őket, sorsuk szorosan összefonódott a lengyelekével. Az időszak: a kommunizmus nehéz évei. Az üzletek polcai üresek, a rendszer minden pillanatban figyel, az emberek igyekeznek a háttérbe húzódni, ahogy csak tudnak. Közben pedig a háború sebei még mindig frissen élnek a kollektív emlékezetben, a traumák feldolgozása pedig csak álom marad. A falusi élet e szürke, de mégis színes szövetében a közösségi kötelékek erősebbek voltak, mint valaha, a nehézségek ellenére is. A mindennapokban ott bujkált a remény, hogy talán egy szebb jövő vár még rájuk.

Martyna Bunda kasub-lengyel újságíró regénye, a Ridegség a negyvenes évektől egészen a hetvenesekig jut, a történetnek személyes tapasztalatai adnak hitelt, erőt. Az írónőt Budapesten, az Őszi Margón kérdeztük arról, milyennek élte meg a gyerekéveket a kasubföldi Kartuzyban.

Az én személyes tapasztalatom nagymértékben hasonlított a korombeli felnőttek élményeihez. A nélkülözés és a rendszer torzulásai mindannyiunk életében jelen voltak. Közben a kommunizmus árnyékában felnőtt népi Lengyelország azt sugallta: mi, lengyelek, egy közös történelmet osztunk meg, ami mindannyiunk számára egyféleképpen élhető meg. Persze, a kaszubok valóban különböznek tőlünk, de amit beszélnek, az nem több, mint egy dialektus, nem önálló nyelv. Az üzenetük az volt, hogy az ő elmondásaik szerint nekünk alapvetően jónak kellene látnunk ezt a közös történetet.

A kasubok érzései természetesen merőben eltértek ettől a hivatalos állásponttól. Bunda egy fontos leckét tanult meg: csak mert létezik egy hivatalos nézőpont vagy kötelező történelmi keret, az még korántsem jelenti azt, hogy az igazságot tükrözi. A helyzet abszurditása különösen jól megmutatkozott a hatvanas években, amikor a húsz évvel korábban született emberek személyi igazolványait kicserélték. E dokumentumok negyedében az apa neve hiányzott. Miért? Az egyik elmélet szerint német származású volt, és ezt a származást titokban kellett tartani. A másik verzió pedig azt sugallja, hogy talán igazából senki sem tudta, ki volt a gyermek apja - újra csak a háború következményeként. Mindazonáltal a hivatalos narratíva, amely azt állította, hogy a németek érkezésekor véglegesen távoztak, köszönőviszonyban sem állt a valósággal.

A rendszerváltás időszaka igazán izgalmas fordulatokat hozott, amikor Lech Walesa, a gdanski villanyszerelő, váratlanul a Szolidaritás mozgalom élére került. 1990-ben pedig már a lengyel köztársaság elnökeként láthattuk, ahogyan a változás szélén állt. Azonban az évek múlásával, a kétezres évek végére, sokak hite megrendült, amikor ügynökvádakkal kezdték támadni a korábbi hőst.

A rendszerváltás nem csupán a lengyel, hanem az egész európai történelem egyik legmeghatározóbb és legszebb pillanata volt. Tény, hogy ez egy abszolút siker, de semmiképpen sem nevezhető tündérmesének. Nem arról volt szó, hogy egyik napról a másikra átléptünk a demokráciába, és minden negatív élmény nyomtalanul eltűnt - fogalmaz Bunda, aki a Szolidaritás történetéhez és Walesához való viszonyát még mindig egyfajta romantikus nosztalgiával tölti el. Az a sokszínű élmény, amit a kilencvenes években Kasubföldön átélt, rendkívül pozitív volt. Ekkor kezdődött el a párbeszéd a kasubokkal kapcsolatosan, lehetőség nyílt a nyelvhasználatra és a saját irodalom megszületésére. - Gdansk és Kasubföld hangulata akkoriban igazi örömünnep volt. Ha visszagondolok rá, a mai napig merítek belőle erőt és inspirációt. Bízom benne, hogy ami Walesával és a megítélésével később történt, csupán egy állomás a folyamatban, és nem fogja megváltoztatni ezt a felemelő élményt.

A Polytika hetilap munkatársaként betekintést nyerhet a lengyel nyilvánosság és jogállamiság jelenlegi állapotába. Milyen tapasztalatokat gyűjtött az elmúlt évtized során? Milyen hatásokkal járt az egy évvel ezelőtti választás és Donald Tusk kormányalakítása? - A PiS hosszú ideig tartó hatalomra jutása ellenére is megmaradtak a szabadság bizonyos szigetei. Hiába a legfelsőbb szintű kormányzás, a helyi közösségek jelentős függetlenséggel bírtak. Bár a kormány nem demokratikus módon irányította az országot, a teljes médiát soha nem tudták monopolizálni - fogalmaz az újságíró-író. Amikor a PiS kormányzása kezdetét vette, még olyan forgatókönyveket is kidolgoztak, hogy mi történik, ha az áramellátásuk megszakad. Még aggregátort is beszereztek ennek biztosítására. Felkészültek arra is, hogy mit tegyenek, ha fizikai támadás érné őket. Valójában azonban ilyen események sosem következtek be, és mivel nem a reklámbevételekből, hanem az eladásokból tartották fenn magukat, szabadon folytathatták a munkájukat.

Bunda a magánéletében érezte a változások szeleit. A politikai környezet alakulása, majd a világjárvány hatására úgy döntött, hogy elhagyja Varsót, és egy csendes faluba költözik. - Amikor még a fővárosban éltünk, azt hittem, jól értem a politikai dinamikákat. Mindenkinek megvan a saját nézőpontja és értékrendje egy nagyvárosban, amihez igazodnak. Azonban ahogy átköltöztünk a faluba, minden alapjaiban megváltozott, és a valóságról alkotott képem megingott.

A háborús borzalmak ismét rányomják bélyegüket mindennapjainkra. A regényében a férfiak gyakran eltűnnek, meghalnak, vagy ha jelen vannak, akkor sem mindig megbízhatóak. Az orosz katonák a világháború alatt és azt követően kasub nőket tömegesen erőszakoltak meg, és ma is hasonló hírek érkeznek. Amikor Ukrajnában elindult a nőket sújtó erőszakhullám, mélyen megrázott, mert miközben a Ridegséget írtam, azt hittem, hogy ezek a borzalmak nem ismétlődhetnek meg ugyanebben a formában. Az első reakcióm az volt, hogy úgy tűnik, minden újra megtörténik a szemünk előtt. Ám van egy lényeges különbség: a II. világháború után negyven év hallgatás és szégyen övezte ezeket az eseményeket. Most, Ukrajnában a túlélők azonnali támogatásban részesülnek, és a történteket háborús bűnökként dokumentálják – mondja Martyna Bunda.

Mennyire ellentmondásos a kasubok és lengyelek oroszokhoz való viszonya? Ő például gyerekkorában sok Dosztojevszkijt olvasott. Hogyan fogadja azt, amikor a putyini erőszakot elítélők orosz írók könyveit is levennék a polcokról? - Nincs szerintem most egyetlen séma, amit minden helyzetben követhetünk. Részt vettem például nemrég egy konferencián, ahol voltak ukrán résztvevők, és teljesen természetes volt, hogy más szavakat használtunk, más érzékelésekkel álltunk a dologhoz. Hiszen az ő áldozatuk sokkal fontosabb annál, minthogy valamiféleképpen objektív következtetéseket sajtoljunk ki ebből az egészből. Viszont amennyire tudom támogatni a gazdasági korlátozásokat, úgy nem hiszem, hogy egy az egyben az orosz írók ellen kellene érvényesíteni bármiféle tiltást - értékel Martyna Bunda.