A Szomszédok című sorozat ikonikus alakja őszinte vallomást tett arról, hogy az utóbbi időben egyre nagyobb kihívást jelent számára a szövegek elsajátítása.
Júliustól hat vadonatúj közlekedési táblát vezetnek be Spanyolország útjain, amelyek célja a közlekedés biztonságának és hatékonyságának növelése.
Trokán Péter a Kultúra.hu portálnak adott interjújában osztotta meg érzéseit a színpadi teljesítményről. „Manapság néha úgy érzem, hogy egyre nehezebb a szövegeket megtanulnom – árulta el. – Fokozódik bennem a feszültség, mert félek attól, hogy valami balul sül el a színpadon, vagy hogy leblokkolok. Az agyam már nem olyan friss, mint húsz-huszonöt évvel ezelőtt, ezért kidolgoztam egy módszert, amivel kezelni tudom a növekvő színpadi stresszt. Ha sikerül ezen túllépnem, akkor a játék újra könnyedén megy, de már nem olyan magától értetődően, mint régen. A velem egykorúak közül sokan már évek óta nyugdíjasok. Én viszont biztos vagyok benne, hogy ha nyugdíjba vonulnék, az rövid úton a végemet jelentené. Nem tudom elképzelni az életem munka nélkül. A barátaim, akik polgári foglalkozást űztek, sokszor azzal a felkiáltással zárták le a karrierjüket, hogy végre elérték a megfelelő kort, és elegük van a munkából. Két hónap múlva azonban már unalommal küszködtek. Nem számítottak rá, de úgy érezték, hogy beleőrülnek, mert nem tudnak mit kezdeni magukkal. Ha nem folytatnám a színészetet, az hiányozna az életemből, és szégyellném magam nélküle. A színészet számomra nem csupán hivatás, hanem egy életforma. Ha egy hétig nem lépek színpadra, máris hiányzik a színpad varázsa.”
Az örök ifjúság szellemében a színművész még mindig olyan lendülettel és szenvedéllyel dolgozik, mint öt évtizeddel ezelőtt, amikor elkezdte a színpadon való pályafutását.
Óriási szerencsém volt a pályafutásom során: mindig is remek barátok, tehetséges rendezők és egy igazán családias, profi társulat környezetében dolgozhattam, és ezt a mai napig élvezem. Amit rám bíznak, azt mindig örömmel fogadom. Szabadúszóként persze van lehetőségem válogatni a szerepeim között, de számomra a társulati szellem a legfontosabb. Csak akkor léptem a szabadúszók táborába, amikor a „Szomszédok” című sorozatot forgattam tizenhárom évig. Ekkor két kedves barátom, Vándorffy Laci, a veszprémi színház vezetője, és Mikó István, a soproni színház igazgatója, szerződést ajánlottak, de mindkettőre nemet mondtam, mert féltem, hogy az egyikük megsértődik. Végül azonban mindkét társulatnál szerepet vállaltam, így a napi sorozat mellett évadonként két-három színdarabban is színpadra léphettem. Büszke vagyok arra is, hogy a lányaim, Anna és Nóra szintén a színészi pályát választották, és folytatják azt a hagyományt, amelyet én is képviselek.
Amikor a lányaim bejelentették, hogy színészi pályára szeretnének lépni, megosztottam velük a tapasztalataimat: a sikerhez 10% tehetség és 90% szerencse szükséges. Az igazi kulcs, hogy az ember olyan alkotótársakkal találkozzon, mint a rendezők és színigazgatók, akikben bíznak, és akik elvezetik őt a megfelelő társulathoz – ez mindig is megtisztelő érzés. Emellett elmondta, hogy különösen kedveli a nyári hónapokat, ezért reméli, hogy az évad utolsó bemutatója nem ütközik a nyaralási terveivel, így zavartalanul élvezheti a falusi életet a paloznaki otthonában.
Általában már május környékén elköltözöm Őrmezőről, és onnan járom a székesfehérvári színházat, ami a főváros távolságában éppúgy elérhető, mint Paloznak. Mindig haza megyek, ahol éppen szükségem van. Borzasztóan élvezem ezt az életformát - mesélte a Szomszédok egykori sztárja, aki szeptembertől a Vörösmarty Színház mellett az Erkel Színházban is két szerepben debütál. - Fantasztikus társulatom van, csodás kollégákkal dolgozom, de májustól szeptemberig mindig izgalmas új emberekkel is találkozom. Ilyenkor egy kicsit más világban élek, de augusztus közepére már érzem a színpad hívását, és a vágyam, hogy visszatérjek, egyre erősebbé válik.
