Apám bűne egy sötét árnyékként lebeg a múltam felett, mint egy soha el nem tűnő felhő. Gyerekként nem értettem, miért van annyi titok körülötte, miért suttogtak a felnőttek, mikor a neve szóba került. Ahogy felnőttem, a rejtélyek lassan felfedték magukat,
Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje, a Minden Rendben, egy eredeti "apafilm", amely fekete-fehér díszletvilágban tárja elénk a generációs örökségek bonyolult hálóját és a különböző korosztályok közötti viszonyokat. Hajdu Szabolcs filmrendező megragadóan alakítja a tökéletlen apát, életre keltve a karakter mélységeit és tökéletlenségeit.
A tanulás egyik izgalmas aspektusa, az imprinting (bevésődés) egy fontos fogalom mind a pszichológia, mind az etológia területén. Ez a jelenség az adott faj életének kritikus időszakában zajló tanulási folyamatokat írja le. Sós Bálint Dániel debütáló nagyjátékfilmje, a Minden Rendben, amely a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál elsőfilmes szekciójában debütált, különösen figyelemre méltó. A film középpontjában álló Sándor, aki tizenöt éves korára már teljesen Sanyi lett – hiszen a becenév a személyiségének kifejezésére szolgál – arról beszél a két fiának, hogy milyen szép lenne elrejteniük valódi énjüket. Ezt követően bemutatja őket új barátnőjének, Klárának, valamint a nő kislányának, felfedve ezzel a családi dinamikák bonyolultságát és a társadalmi elvárásokkal való küzdelmet.
Ugyanabban a hétben, egy családi ünnepség végén, tragikus eseménysorozat bontakozik ki: a tizenkét éves Sári súlyos balesetet szenved, amikor véletlenül beleesik egy üres medencébe, és kómába esik. Az apa, akit elborít a düh és a kétségbeesés, meg van győződve arról, hogy a kisebbik fia, Dénes, szándékosan meglökte a lányt, aki mindig is a család középpontja volt. Dénes, akit mardos a bűntudat, kétségbeesetten próbálja bizonygatni, hogy nem volt semmi köze az eséshez, és hogy tiszta szívből nem akart ártani. Az apa azonban, saját indulatainak és a fiával szembeni félelmeinek fogságában, nem tudja megérteni a valóságot. A nézők is Sanyi, az apa, gondolatmenetét követik: Dénes impulzivitása és szorongása csak a szülői minta tükre, és a tragédia bekövetkeztének okai között csak az ő viselkedésük kavarog. Az ártatlanság vélelme a feszültség és a félelem súlya alatt teljesen elveszik.
A rendezői pályafutása előtt már filmekben szerepelni kezdő Hajdu Szabolcs (Fehér tenyér, Bibliothèque Pascal, Ernelláék Farkaséknál) egy nemrégiben megözvegyült, de már új kapcsolatra nyitni tudó szülőt játszik, akit nem lehet fehéren-feketén megítélni. A negyvenhétévesen játékfilmmel debütáló reklámfilmes, Sós Bálint Dániel - Nagy V. Gergővel közösen jegyzett - forgatókönyve olyan figuraként mutatja, akiről azt is el tudjuk hinni, hogy erkölcsileg rendben van, de akár az ellenkezőjét is. Ott van benne az elegáns, szofisztikált, jószándékú, látszólag megértő, a nőket tisztelő alak, de a lerészegedni tudó, stiklikben örömét lelő/tehetségét kibontakozni tudó, a bokszért lelkesedő macsó is. Hajdu képzett színészeket megszégyenítve jeleníti meg a tanárembert, aki annyira szereti-óvja a gyermekeit, hogy eltussolja az események általa vélt alakulását, zsebre vágja a biztonsági kamera felvételét és beleépíti magukat egy végzetes hazugságspirálba.Szerepe nem csak a történet szempontjából fontos, hanem egyedüliként hajtja ezt a kevésszereplős kamaradrámát. Partnerei - ettől függetlenül - kiválóak: a Klárát játszó Háy Anna halk játéka passzol a film érzékenységéhez, a Dénest megformáló Sáfrány Ágoston képes mélységeiben ábrázolni az összezavarodott kiskamaszt, Jakab-Aponyi Zonga Sáriként pedig a komolyságot enyhítő, tónust módosító színfolt. (A nyomozónőt játszó Szamosi Zsófia olyan visszafogott és kiváló, mint Szilágyi Zsófia Egy nap című debütálásában; filmbéli nyomozótársa, Sodró Eliza egy felesleges szerepben kénytelen boldogulni.)
