„Azért vagyunk itt a földön, hogy Isten teremtő munkájában társak legyünk!” – mesélte Megyeri Jonatán rabbi a Hanuka ünnepéről.

Ma a harmadik gyertyát gyújtjuk meg a hanukián, a zsidó hagyományokban gazdag hanuka ünnepének szimbólumán, amely kilenc ággal bír. Az idei évben ez a fényünnep részben egybeesik a keresztény karácsonnyal, ami különös érdekességet ad az ünnepléshez. Bár a hanuka története nem található meg a tórában, a keresztény bibliában éppúgy fellelhető. Az ünnep a jeruzsálemi szentély makkabeusok általi felszabadítására emlékezik, és a csodálatos olajcsodát is megidézi, amely során egy napi olaj nyolc napon át égett. Megyeri Jonatán rabbival folytattunk beszélgetést a hanuka történetéről és az ünnepi szertartásokról, amelyek a közösség összetartozását és a hagyományok tiszteletét hangsúlyozzák.

A hanuka, más néven a fény ünnepe, sokak számára ismeretlen, ezért gyakran zsidó karácsonyként emlegetik. Ennek oka, hogy sokan nem ismerik az ünnep mélyebb jelentését és történelmét. De honnan is származik ez a különleges ünnep a zsidó hagyományban? A hanuka a Makkabeusok győzelmét ünnepli a szír-görög elnyomás felett, és emléket állít a jeruzsálemi templomban történt csodának, amikor is egy kis olajmennyiség nyolc napon keresztül világított. Ez az ünnep a fény, a szabadság és a hit szimbóluma, amely a zsidó nép örök küzdelmét és kitartását tükrözi.

A Hanuka a legfrissebb zsidó ünnepünk, mégis meglepő módon régebbi, mint a legősibb keresztény ünnep. Számos keresztény ünnep szorosan kapcsolódik a zsidó hagyományokhoz és ünnepekhez. A zsidó naptárban három fő ünneptípus létezik: a tórai ünnepek, mint a Szombat, Pészah, Savuot, Szukkót, Ros Hásáná és Jom Kippur; a bibliai ünnep, a Purim, amely Eszter könyvében található; valamint a történeti hátterű ünnepeink közé tartozó Hanuka. Ez a posztbiblikus ünnep nem része a zsidó bibliának, viszont megtalálható a keresztény bibliában, a Makkabeusok könyvében, ahol története és jelentősége részletesen bemutatásra kerül.

A Hanuka története az időszámítás előtt a 3. századra nyúlik vissza, tehát a zsidó Biblia lezárása utáni időszakra, és egy győztes csatát idéz fel. Ekkor a zsidóság két irányba távolodott egymástól: a hagyományos judaizmushoz hű rabbinikus közösségre, valamint a hellenizálódott rétegre, amelyet manapság asszimilálódott zsidóságnak nevezünk. A görög kultúra ekkoriban uralkodó szerepet játszott, és sok zsidó vonzódott a görögök szabadabb, nyitottabb életstílusához, amelynek következtében egyre többen kezdtek el hellenizálódni. E folyamat mögött Nagy Sándor áll, aki ugyan meghódította a Szentföldet, de nem gyakorolt feletti uralmat, így a zsidók hálás emlékezettel tekintenek rá.

Történt egyszer - már a római megszállás alatt -, hogy Modi'in városában - Jeruzsálemhez közel - egy római katona azt parancsolta a zsidóknak, hogy a főtéren vágjanak le egy disznót, és áldozzák fel Zeusznak: erre önként jelentkezőket akart. Végül kiállt egy zsidó, mondván, hogy ő ezt megteszi. Ez sok szempontból sértő lett volna a zsidókra nézve - egy tisztátalan állatot áldozni, a szentélyen kívül, ráadásul egy pogány istennek... -, ezért a makkabeus család feje nyilvánosan leszúrta ezt a zsidó embert: ebből robbant ki az a polgárháború, amely végül a jeruzsálemi szentély visszafoglalásához vezetett.

Ebben a konfliktusban a Júdeát elfoglaló, jelentős számbeli fölényben lévő görög csapat - köztük hellenizálódott zsidókkal - harcoltak a szentélyt védő, sokkal kisebb létszámú rabbinikus zsidók ellen.

Ha ma zajlana ez a konfliktus, a hírekben valószínűleg a következő cím jelenne meg: Az ultraortodox zsidó közösség győzelme az asszimilált zsidóság felett. A hanuka, a fény ünnepe, ennek a történetnek a szimbolikus megjelenítése, és egyúttal a zsidó hagyományban az asszimilációval szembeni harc szimbólumává is vált.

A jeruzsálemi templom makettje az Izrael Múzeumban található, ahol a templom körüli épületegyüttes a középpontban helyezkedik el. A templom külső udvara, ismertebb nevén a pogányok udvara, körülöleli ezt az építményt, míg a zsidók számára a belsőbb területek voltak fenntartva. A jobb oldalon, a háttérben pedig az Antónia-erőd impozáns formája tűnik fel. - Fotó: Wikipedia / Berthold Werner

Amikor a makkabeusok visszafoglalták a jeruzsálemi szentélyt, elhatározták, hogy újjáélesztik az áldozathozatal hagyományát. A görögök azonban megszentségtelenítették a szentélyt, mivel a szent olajat pogány istenségek imádatára használták. Így a zsidóknak több napra volt szükségük, hogy megtisztítsák a szent helyet, mielőtt ismét áldozatot mutathattak volna be. A szentély rituáléihoz elengedhetetlen volt a menóra, a hétágú mécses, amelyhez rituálisan tiszta olajra volt szükség, amelyet a főpap pecsétje hitelesített. A görögök és a rómaiak azonban elpusztították vagy felhasználták az összes olajat, és a helyzet kilátástalannak tűnt, hiszen újabb adag rituálisan tiszta olajat készíteni több napot vett volna igénybe. Ám a templom területén találtak egy kis korsó olívaolajat, amelyen a főpap pecsétje díszelgett. Sajnos ez a mennyiség csupán egy napig volt elegendő. A makkabeusok azonban nem akartak várni egy egész hetet, és úgy döntöttek, hogy meggyújtják az olajat. Ekkor történt a csoda: az olaj nemcsak hogy lángra kapott, de nyolc napon át égett, lehetővé téve a szentély újbóli megszentelését és a rituálék helyreállítását.

A korsónyi olaj csodálatos módon nyolc napon át világította meg a mécseseket, egészen addig, míg megérkezett az újabb olajszállítmány. Ez a rendkívüli esemény azt bizonyította, hogy Isten jelen van a zsidó nép életében, és az Ő áldása kíséri minden lépésüket.

Megyeri Jonatán rabbi - Kép: Németh Róbert / Roggs Fényképészet

A csodákhoz minden vallásban magyarázat is kötődik. A zsidó vallás hogyan értelmezi a szent olaj csodáját?

A Talmudban a kommentátorok között élénk eszmecsere zajlik arról, hogy ebben a történetben mi minősül csodának. Mindenki egyetérthet abban, hogy már önmagában az is csodálatos, hogy a kilátástalan helyzet ellenére sikerült fellelni egy korsó szentelt olajat, amelyet sem a görögök, sem a rómaiak nem tudtak megsemmisíteni. Azonban a kérdés, hogy az az olaj, amely eredetileg csupán 24 órára volt elegendő, valójában hogyan égett el 8 napon át, azaz 192 órán keresztül – lassabban égett, vagy pedig valamilyen természetfeletti módon tartotta magát a következő olajszállítmányig – már vitatott téma.

A Hanuka jelképe a kilenc ágú gyertyatartó, azaz a hanukia. Miben különbözik ez a klasszikus menórától, melyen hét mécses vagy gyertya van?

A nyolc olajmécses vagy gyertya azt a nyolc napot jelzi, ameddig a szent olaj kitartott a szentély felszabadítása után. A középső, a szolgagyertya: annak a tüzével gyújtjuk meg a többi gyertyát vagy mécsest - akárcsak a menórán. A rabbik ugyanis már a történelmi eseményt követő évtől elrendelték, hogy minden Kiszlév hónap 25-én, azaz a győztes csata évfordulóján gyertyát kell gyújtani. A Talmudban ennek gyakorlatával kapcsolatban is két vélemény van: egyik szerint minden nap eggyel többet gyújtunk, hiszen egyre nagyobb a fény, azaz a csoda, mert az olaj még mindig ég; a másik szerint első nap minden gyertyát meggyújtunk, és ahogy fogy az olaj, úgy egyre kevesebbet, hiszen az olaj fogytán a csoda is egyre kisebb lesz. Mi az első hagyományt követjük, és minden nap először az új gyertyát gyújtjuk meg, majd a többit. Fontos, hogy a hanukai gyertyát a Sabbath gyertyái előtt kell meggyújtani.

A második hanukai mécses meggyújtása a Nyugati-téren felállított hanukián 2024.12.26-án - Fotó: Gáspár Kinga

A gyertyagyújtás után egy különleges atmoszféra keletkezik, amelyben a fények tánca és az illatok harmonikus összhangja teremt megnyugtató és meditatív környezetet. Az emberek gyakran elmerülnek a gondolataikban, vagy éppen ellenkezőleg, közösen osztják meg érzéseiket és vágyakat. A gyertyagyújtás szertartásához bizonyos hagyományok és tilalmak is kapcsolódhatnak, amelyek változhatnak a különböző kultúrák és vallások szerint. Például, egyes helyeken tilos a gyertyát elfújni, mert úgy vélik, hogy ez megszakítja a fénnyel való kapcsolatot, míg máshol a gyertya meggyújtásának idejét is szigorúan előírják, hogy a szertartás szimbolikus jelentése megmaradjon. Emellett fontos lehet, hogy a gyertya színe és anyaga is megfeleljen bizonyos elvárásoknak, hogy maximálisan kifejezze a kívánt szándékokat.

Sötétedés előtt gyújtjuk meg a gyertyákat vagy a mécseseket, és fontos, hogy legalább fél órán át égjenek még az est leszállta után is. Pénteken különösen figyelni kell arra, hogy több olajat töltsünk a mécsesbe, vagy nagyobb gyertyát válasszunk, hogy a lángok tüze kitartson a szombat folyamán is. Ha a gyertya esetleg túl gyorsan leégne, természetesen újat kell gyújtani. A gyertyák fényét nem illik munkára vagy más hasznos tevékenységre felhasználni; céljuk a csoda megünneplése és hirdetése. Évszázadok óta hagyomány, hogy a gyertyákat az ablakba vagy az utcára helyezzük, hogy mindenki láthassa őket. Jeruzsálemben a mai napig szokás, hogy a gyertyákat a ház elé állítják, jelezve ezzel, hogy itt valami csodálatos történt, és emlékezve a csodára, amely összeköti a közösséget.

Trenderli, a hanukiával díszített háttér előtt – Fotó: 123RF

A csoda itt is megnyilvánul a Hanuka másik szimbólumában, a dreidelben, amelynek oldalain található feliratok összeolvasása éppen ezt a különleges üzenetet adja. A dreidelnek, vagyis a pörgettyűnek, szintén megvan a maga története. Eredete a zsidó hagyományokban gyökerezik, és a Hanuka ünnepéhez kapcsolódik, amikor a zsidók a görögök elnyomása alatt titokban tanulmányozták a Tórát. A játék célja, hogy emlékeztesse az embereket a hitük megőrzésére és a csodákra, amelyek a történelem során történtek. A dreidel nemcsak szórakozást nyújt, hanem a közösség összetartozásának és a hagyományok ápolásának szimbóluma is.

A héber nyelvben a dreidel, vagyis a négyoldalú pörgettyű, a Hanuka ünnepének elengedhetetlen jelképe, amelyet a gyermekek örömmel használnak játék közben. Minden oldalán egy-egy betű található, amelyek a „Nes Gadol Haya Sham” (nagy csoda történt ott) kifejezést formálják. Ha valaki Jeruzsálemben vásárol egy dreidelt, azon a „Nes Gadol Haya Po” (nagy csoda történt itt) feliratot olvashatja, hiszen a csoda valóban ott, a Szent Városban zajlott le. A dreidel pörgetése nem csupán szórakozás, hanem egy mélyebb célt is szolgál: arra ösztönöz minket, hogy a gyertyák lángja mellett töltsünk időt, távol a mindennapi rutinunktól. Mindez pedig egy szép történethez kapcsolódik, amely a Hanuka szellemiségét idézi meg.

A történet szerint, amikor a görög hatóságok betiltották a zsidók számára a tanulást és a vallásos szertartásokat, a közösség tagjai barlangokba menekültek, hogy ott megőrizzék hagyományaikat. Egy napon, amikor a rabbi a Tóra tanulmányozásába merült egy csapat gyerek társaságában, váratlanul megjelent egy görög katona, aki le akarta tartóztatni őket, mivel úgy vélte, hogy megszegik Antiókhosz császár rendeletét. A rabbi azonban gyorsan cselekedett: előhúzta a trenderlit, és azt állította, hogy csupán játszanak, semmi más "tiltott" tevékenység nem folyik. Ezzel ügyesen megtévesztette a katonát, így a gyerekek és ő is megmenekültek a büntetéstől.

A Hanuka ünnepe nem csupán fényekkel és hagyományokkal teli, hanem gasztronómiai élvezetekkel is megajándékoz minket. Az ünnep során két fő hagyományos étkezési szokás létezik: az olajos és a tejes ételek. Az olajos ételek, mint például a híres hanukai fánk, a sufganiyot, a győzelmet szimbolizálják, hiszen az olaj a templomi lámpás csodájára utal. Ezen kívül a latkes, azaz a reszelt burgonyából készült tócsni is népszerű, amely ropogósra sütve igazi ínycsiklandó falat. A tejes ételek, mint például a túrós palacsinta vagy a tejfölös túrós rétes, szintén fontos szerepet játszanak az ünnepi asztalon, emlékeztetve minket Judith történetére, aki tejet kínált Holofernesnek, mielőtt legyőzte őt. Ezek a hagyományos hanukai fogások nemcsak a családi összejövetelek középpontjában állnak, hanem a közös étkezések során erősítik a közösségi kötelékeket és az ünnepi hangulatot.

A csoda olajjal kapcsolatosan, mi olajos ételek készítésére vállalkozunk: főként fánkot sütünk, de nálunk a lángos sem maradhat ki, hiszen ez a magyar konyha egyik igazi büszkesége, olajos, ízletes és különleges. E mellett Judit és Holofernész története is felidézi a tejes ételek hagyományát, amelyet a feleségem rendkívüli kreativitásával új szintre emelt: hanukára tejfölös lángost is készít, így ötvözve a hagyományokat a modern ízekkel.

A történet szerint Judit a hadvezér, Holofernész számára meleg tejet készített, sajttal kínálta, majd amikor a férfi elaludt, lefejezte. Ez a cselekedet előzménye egy másik bibliai esemény, amely a Bírák Könyvében található, és Sziszra, a filiszteus hadsereg vezetőjének történetét meséli el. Mózes halála után körülbelül 200 évvel a zsidók egy olyan hatalmas filiszteus sereg ellen vonultak fel, amelyet Sziszra irányított – innen ered a "siserehad" kifejezésünk is. A zsidók győzelme után Jáel, egy bátor zsidó nő, beengedte Sziszrát a sátrába, és felajánlotta neki a vendégszeretetét. A hadvezér, kimerült és a bor hatása alatt, hamarosan elaludt, ekkor Jáel egy sátorvasat döfött a fejébe. Ez a történet a női bátorság szimbóluma, hiszen Jáel ezzel a merész tettével megmentette népét Sziszra félelmetes hadseregétől, amely könnyedén leigázta volna őket.

Az Óbudai Zsinagóga - Kép: Németh Róbert / Roggs Fényképészet

Az alapelvek természetesen hasonlóak, de minden kultúrában a helyi hagyományok tükröződnek az ételek elkészítési módjában. Például Marokkóban a lángos helyett egy különleges fánkot, sfenj-t fogyasztanak, amelyet általában édes mézzel tálalnak. Hasonlóképpen, a sólet hagyománya is sok változatban él tovább: a világ zsidósága szombaton mindannyian fogyasztanak valamilyen meleg ételt, de Kelet-Közép-Európában a sólet vált jellemzővé, hiszen ez a fogás hosszú főzési időt igényel, és remekül tartható melegen.

Két évszázaddal ezelőtt a falusi élet szokásai között különleges helyet foglalt el a sólet készítése. Pénteken, még a Sabbath beállta előtt, a gazdasszonyok gondosan megfőzték ezt a tradicionális ételt, majd a jól befűtött kemencébe helyezték. A tűz füstje ugyan eloszlott, de a hő még szombatig kitartott, így az étel lassan, egyenletesen főtt. Ahol nem állt rendelkezésre kemence, ott a falusiak a pékségekhez fordultak, és egy vaslábosban vitték el a sóletet, szintén pénteken, a szent nap előtt. Minden edényre ráírták a tulajdonos nevét, és a közösségben akadt egy nem zsidó ember, akit sábesz gojnak hívtak. Az ő feladata volt, hogy szombaton átadja a házi készítésű ételeket a zsidó családoknak, akiknek tilos volt a közterületen cipelniük. Manapság ez a folyamat sokkal egyszerűbbé vált: egy modern lassúfőzőbe pénteken elhelyezzük az alapanyagokat, és a kész étel már szombatra elkészül, megkönnyítve ezzel a vallási hagyományok betartását.

A Nyugati-téren 2024. december 26-án felállított hanukia – Fotó: Gáspár Kinga

A keresztény kultúrában ma már a karácsony körüli készülődés és Jézus születésének ünnepe a legnagyobb sátoros ünnep, de hagyományosan a húsvét, azaz a feltámadás ünnepe jelentősebb és az is volt nagyobb, a néphagyományban is. A 20. században azonban - főként az ünnep kommercializálódásának következményeként - a karácsony vette át a vezető szerepet. Volt-e hatása a karácsony "terjeszkedésének" a Hanuka ünnepére? Idén egybe is esik a két ünnep: a Hanuka részleges átfedésben van a keresztény karácsonnyal.

A Hanuka ünnepe, bár nem a Tórában vagy a Bibliában gyökerezik, mégis fontos helyet foglal el a zsidó hagyományokban, még ha nem is olyan kiemelkedően, mint a karácsony a keresztény kultúrákban. Számunkra a nyolc napos ünnep egy különleges időszakot jelent, amely lehetőséget ad arra, hogy együtt legyünk, és megéljük a közösségi élményeket, még ha az ünnep jelentése némileg eltér is. Minden este meggyújtjuk a hanukiát, és közben imádkozunk, miközben a gyerekek boldogan játszanak a dreidellel, és apró ajándékokat is kapnak. A zsidó gyerekek számára a Hanuka egyfajta vigaszt nyújt, hiszen nem csupán egyetlen estén, hanem mind a nyolc napon élvezhetik az ajándékokat. A családunkban például úgy tartjuk, hogy az első este egy kis meglepetéssel kezdünk, majd a következő estéken egyre nagyobb ajándékokat adunk, míg az igazán különleges ajándékot csak az utolsó este kapják meg a gyerekek. Persze minden családnak megvan a saját hagyománya, és ezáltal a Hanuka varázsa mindenütt más és más.

Az ünnep időpontjának meghatározása a zsidó naptár különleges sajátosságaiból ered: míg a keresztény naptár a napciklusokra épül, és a napévhez igazodik, az iszlám naptár a holdfázisok köré szerveződik. Ezzel szemben a zsidó naptár egy hibrid rendszer, amely a holdciklusokat és a napévet is figyelembe veszi, így biztosítva egyedi és változatos ünnepi időpontokat.

Alapjaiban holdnaptár, de kiegészül a Nap járásának rendje szerinti tájékozódással, tehát tórai parancs, hogy az egyiptomi kivonulás ünnepének, a Pészahnak mindig tavaszra kell esnie, emiatt szökőévrendszert alkalmazunk, hogy ezt teljesíteni tudjuk, így néhány hét eltéréssel ugyan, de mindig hasonló időszakra esnek az ünnepeink. A tavalyi év szökőév volt, így a hanuka idén későn kezdődött, hiszen általában december elején szokott lenni. Többek között pedig attól ennyire népszerű ünnep még az asszimilált zsidók körében is, mert az év legsötétebb időszakára esik, amikor megnő a fény jelentősége, a fényé, amely a reményt jelképezi.

Megyeri Jonatán rabbi - Kép: Németh Róbert / Roggs Fényképészet

A keresztény sátoros ünnepek egyik meghatározó eleme a jótékonykodás és az adománygyűjtés hagyománya. Ezzel szemben a hanuka ünnepe is megjeleníti a közösség összetartását és a mások segítésének fontosságát, bár talán más formában. A hanuka során a fény és a remény ünneplésével együtt a közösség tagjai gyakran osztanak meg ajándékokat, ételeket, és támogatják a rászorulókat, így a gesztus valóban jelen van ebben az ünnepben is. A jótékonykodás tehát nem csupán a keresztény hagyományokban, hanem a hanuka szellemében is fontos szerepet játszik.

A hanukai szokások között van egy ehhez kapcsolódó is, a hanuka gelt hagyománya: ilyenkor pénzt szoktunk adni a gyermekeknek, amit nem zsebpénzként költhetnek el, hanem nagy részét adományba kell szánniuk. Az adományozás gyakorlata a zsidó kultúrában nem korlátozódik a hanukára, hiszen minden valamire való zsidó otthonban több adománypersely is van, a lakás különböző pontjain, amelybe rendszeresen dobunk be pénzt, majd ezt a pénzt összegyűjtjük, és elvisszük a zsinagógába vagy odaadjuk egy alapítványnak. A hatéves fiam szobájában is van adománypersely, de a nappaliban és az autóban is: egyszerűen az a cél, hogy hozzászoktassuk a kezünket ahhoz, hogy adjon, adományra nyújtsuk.

Ha ma körülnézünk a világban, szembesülünk azzal a kihívással, hogy a vallások szekularizációval küzdenek, és szinte minden egyház számára komoly gondot jelent a jövő generációk nevelése és a hívek megtartása. Azonban a zsidóság, amely a 20. század során jelentős veszteségeken ment keresztül, úgy tűnik, hogy sikeresebben tudja megőrizni fiataljait. Ezzel kapcsolatban mi az, amit tapasztalunk a zsidó közösségekben? A zsidóságon belül sokan úgy érzik, hogy a hagyományok és ünnepek megélése, valamint a közösségi érzés erősítése kulcsfontosságú a fiatalok elköteleződésében. A közösségi programok, oktatási kezdeményezések és a családi hagyományok átörökítése hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalabb generációk is büszkén vállalják zsidó identitásukat. Ezen kívül a zsidó közösségek gyakran hangsúlyt fektetnek a társadalmi felelősségvállalásra és a közösségi szolgálatra, amely szintén vonzó lehet a fiatalok számára. A zsidóság gazdag kultúrája és történelme, valamint a modern kihívásokra adott válaszok segítik a fiatalokat abban, hogy megtalálják helyüket a világban, miközben őrzik saját identitásukat. Ez a kombináció, a hagyományok tisztelete és a modern értékek integrálása, úgy tűnik, hogy hozzájárul a zsidóság sikeréhez a fiatalok megtartásában a szekularizált világban.

Valóban, fiataljaink megtartásában sikeresebbek vagyunk, s ennek hátterében valószínűleg a nevelési és oktatási rendszerünk áll. Úgy vélem, hogy egy hatéves gyermek nem spirituális indíttatásból találja meg a helyét a zsidó vallásban, hanem sokkal inkább a környezetünkben elhangzó tanítások és beszélgetések formálják a hitét Istenről. A zsidó vallást sokan az egyistenhit bevezetésével azonosítják, ám a valódi újdonság, amit a zsidó hagyomány nyújtott a világ számára, az a felismerés, hogy Isten nem csupán a világ teremtője, hanem aktívan részt is vesz annak működésében. Ő itt van közöttünk, és nem csupán passzívan figyel, hanem élénken érdekli mindaz, amit teszünk, ahogyan élünk. Valójában Isten figyelme és érdeklődése az ember iránt óriási lehetőséget és erőforrást jelent számunkra.

Milyen csodálatos és megindító érzés tudni, hogy Isten szívében egyedülálló helyet foglalunk el! Az a tudat, hogy ennyire lényegesek vagyunk a számára, valódi megerősítést ad a létezésünk értékéről.

Hogyan is érdekelhetne bennünket egy olyan Isten, aki nem törődik az emberrel? Hiszen éppen azért teremtette és az embernek is azért teremtett társat, mert nem jó egyedül lenni: Ő sem hagy egyedül bennünket soha. Micsoda fantasztikus dolog, hogy az örökkévaló és örökké változatlan Istent az érdekli, hogy én hogy élem az életemet, mit csinálok, mit gondolok! Micsoda fantasztikus dolog, hogy azért vagyunk a világon, hogy partnerei legyünk Istennek a teremtésben! Ennek hatalmas megtartó ereje van, és ezt a fiatalok is érzik. Jó érzés olyan közösségben élni, amelyben ennek a hitnek a fénye ragyogja be mindennapjainkat.