Demeter Villő, a Véletlenül írtam egy könyvet fiatal tehetsége, így mesél: "A szereplőválogatásra az esélytelenek megnyugtató lelkületével érkeztem."
Korát meghazudtoló érettségről tett tanúbizonyságot az idei év első sikerfilmjének 15 éves főszereplője.
Gyászfeldolgozás, elengedés, újrakezdés – ezek a fogalmak nem éppen a tipikus családi filmek középpontjában állnak, de éppen ezért válik igazán különlegessé Lakos Nóra alkotása, a „Véletlenül írtam egy könyvet”. A film nemcsak a mély és elgondolkodtató témái miatt érdemel figyelmet, hanem azért is, mert a főszereplő, Demeter Villő, olyan hitelesen formálja meg a kamaszlány karakterét, mintha mindig is erre a szerepre készült volna. Az ő alakítása révén a nézők egy igazi érzelmi utazásra indulhatnak, amelyben a fájdalom és a remény kéz a kézben jár.
Valójában a helyzet messze nem az, aminek tűnik. "Különdíjat nyertem egy prózamondó versenyen, és ez vezetett ahhoz, hogy a nevem eljusson ahhoz az ügynökséghez, amelyik a film szereplőválogatását bonyolította. Mivel a versmondás mindig is vonzott, a színjátszás azonban nem volt az érdeklődési köröm része, ezért teljes nyugalommal indultam a castingra. A családommal egyetértettünk, hogy nincs mit vesztenem, és érdemes lehet felfedezni ezt az új világot, így belevágtam. Ahogy azonban egyre mélyebbre merültem a casting folyamatába, úgy egyre inkább elkezdett tetszeni, és Noriékkal is hamar összebarátkoztam. Csodálatos élmény volt együtt próbálni Simon Kornéllal és Zsurzs Katival - meséli lelkesedéssel Villő. - Később viszont kiderült, hogy a forgatás egy évet csúszik, így a lehetőségem csak akkor adódik, ha addig nem változom drámaian."
Közel egy év várakozás után végre újra behívták egy válogatásra, és nem sokkal később kiderült, hogy ő kapta meg a szerepet. "Ezt a pillanatot sosem fogom elfelejteni. Egy szokványos hétköznap délután érkezett a hír, és anyukámmal azonnal ugrálni és sikítani kezdtünk az örömtől. Az egész család összegyűlt, hogy együtt ünnepeljünk. Van egy bátyám, egy nővérem, és egy 9 évvel fiatalabb húgom, így sosem tudok unatkozni ennyi testvér mellett" - meséli nevetve.
A forgatás során a családja teljes mellszélességgel támogatta őt, sőt, még a nővére is feltűnik a filmvásznon. "Az egyik jelenetben Nina felnőtt kori énjét alakította, és mindketten hatalmas örömmel játszottunk. A stáb olyan volt számomra, mint egy nagy család a másfél hónap alatt. A legnagyobb kihívást meglepő módon a gátfutás jelentette, ami igazán próbára tett, mivel Nina a történet szerint atletizál, és sokat kellett gyakorolnom, mire valamennyire belejöttem. A film végére teljesen kimerültem, mert abban az időszakban már a suli is elkezdődött, és alig volt energiám bármire. Ekkor már biztos voltam benne, hogy ez a szakma talán nem nekem való" - osztja meg Villő az élményeit.
Szerencsére azóta már másképp vélekedik a dolgokról. "Körülbelül 50 százalék esélyt látok arra, hogy egyszer színész leszek. A pszichológia iránti szenvedélyem továbbra is megmaradt, különösen a klinikai szakpszichológia vonz. Ráadásul apukám is ezen a területen tevékenykedik. A forgatás során fantasztikus élményekkel gazdagodtam, és a legutóbbi pozitív visszajelzések is rendkívül inspirálóak, így még nem zártam le a lehetőségeket. Az idő majd megmutatja, mit tartogat számomra a jövő" - osztja meg gondolatait bölcsen.
Bármi is történjen a jövőben, egy dolog biztos: Villőt nem fogja elragadni a hírnév. "Nem hiszem, hogy a siker fejembe szállna. Egyébként sem vagyok az a lázadó típus, rengeteg dolgom van a mindennapokban, így nem érek rá veszekedni a szüleimmel. Persze néha előfordulnak nézeteltérések, de nem zárkózunk el a kommunikációtól, és a hangos ajtócsapkodás is messze elkerül minket. Az iskolába továbbra is metróval járok, mint régen. De azért jó érzés volt látni a film plakátjait a suli környékén, és elgondolkodni, mit fognak szólni az osztálytársaim, ha megnézik" - mondja, miközben egy mosoly játszik az arcán.
