Egyszerre varázslatos és felkavaró, ahogy a csaták sorra követik egymást.
Paul Thomas Anderson (PTA) legújabb alkotása, az "A harcok folyamatosan zajlanak, mint egy soha véget nem érő tánc, ahol a győzelem és a vereség egyaránt részt vesz a koreográfiában. Minden egyes összecsapás új kihívásokat hoz, új stratégiákat követel, és a bátorságot próbára teszi. Ahogy a nap felkél és lenyugszik, a csaták is váltakoznak, és az idő múlásával a hősök és a legendák története egyre inkább összefonódik.", egyszerre varázslatos és felkavaró. Nem csodálom a tengerentúli kritikusok lelkesedését, hiszen ez a film egy olyan stúdiókörnyezetben született, amely már több mint húsz éve a szuperhősök folytatásainak parancsait követi – noha az álomgyár éppen válságos időszakát éli. Anderson korábban olyan lenyűgöző és szokatlan atmoszférájú műveket alkotott, mint a "megfilmesíthetetlennek" tartott Thomas Pynchon Vineland című regényének adaptációja, amely a hippi forradalmárok sorsát követi 1984-ben, a hatvanas évek álmaival küzdve. A filmben megjelenő totalitárius hatalmi struktúrák, a migránsellenes intézkedések és a titkos, Übermensch-ihletésű hatalmi szervezetek sokak szerint éles kritika a mai politikai helyzetre. Anderson azonban hű maradt Pynchon régi, a neonácizmus újjáéledésével kapcsolatos vízióihoz és paranoiájához – és bármennyire is bonyolult a mai világunk, érdemes megjegyezni, hogy az igazság nem mindig található meg a legújabb disztópiákban, mint Alex Garland Polgárháborúja. Összességében PTA nem csupán politikai filmet készített, hanem inkább egy tiszteletadást, egy szürreális komédiát és egy legendás alkotás újraértelmezését. Fantasztikus iróniával fűszerezve.
Kevés rendező képes üresjáratok nélkül megtölteni a manapság divatos csaknem háromórás játékfilmes idődivatot, de Paul Thomas Andersonnak ez gyerekjáték. A mintegy egyórás expozíció során megismerjük Bob-ot (Leonardo DiCaprio) és Perfidiát (Teyana Taylor), a Francia 75 forradalmárcsoport szenvedélyes szerelmespárját, valamint Lockjaw ezredest (Sean Penn), akikkel egy bonyolult érzelmi háromszög bontakozik ki. A drámai felvezetés - mely önálló történetként is megállná a helyét - után tizenhat év telik el, és Bob egyedül neveli Willát, miközben Lockjaw egyre inkább vágyik arra, hogy csatlakozzon a felsőbbrendű fehérek Karácsonyi Kalandorok névre hallgató csoportjához. Ahhoz, hogy elérje célját, minden kompromittáló nyomot el kell tüntetnie az életéből. Ez a hátteret adó alaphelyzet, de a film igazi ereje az intenzív őrületben, a helyzet- és jellemkomikum sokszínűségében rejlik.
A rendező a mindent bele recept alapján dolgozott és Leonardo DiCaprio mindenre képes, amit tőle megkövetelnek, elképesztően jó, mint flúgos tűzszerész, majd mint aggódó apa, aki harminc évnyi alkohol és drog következtében elfelejtette a jelszavakat. Sean Penn is remekel a vásznon, miközben neki talán nehezebb feladata van, hiszen egy karikatúrát kell életre keltenie, az agyatlan nácit, akinek nem az az egyetlen karakterhibája, hogy az ostobaságánál csak az ambíciója nagyobb - kinéz neki egy harmadik Oscar-díj? Aztán ott van még Benicio Del Toro, aki Carlos Sense-t, Willa edzőjét és egyfajta gurut alakít és rendező bravúr, hogy a világ leglustább színészét nem unjuk meg, de a film nem lett volna rosszabb, ha nem ő alakítja a szerepet.
Minden szeglete ragyog, mint egy Tarantino-film, és egyértelműen a szórakoztatás csúcsát képviseli, de a végkifejletben sikerül valódi mesterművé emelni a filmet. Az autós üldözés során olyan intenzív adrenalinlöketet kapunk, hogy szinte érezzük, ahogy a székünk mozog alattunk, és a mozgókép teljesen beszippant bennünket. Ezt a feszültséget Peter Yates A San Franciscó-i zsaru (A chicagói tanú) című klasszikusában érezhettük, amikor Steve McQueen a volán mögött ül, és a visszapillantó tükörben feltűnik az üldözője. Ezt a jelenetet merészen adaptálta Paul Thomas Anderson, aki lenyűgöző tehetséggel és mesteri érzékkel formálta át. Egyszerűen megdöbbentő.
Kevés rendező képes üresjáratok nélkül megtölteni a manapság divatos csaknem háromórás játékfilmes idődivatot, de Paul Thomas Andersonnak ez gyerekjáték.
A mintegy egyórás expozíció során megismerjük Bob-ot (Leonardo DiCaprio) és Perfidiát (Teyana Taylor), a Francia 75 forradalmárcsoport szenvedélyes szerelmespárját, valamint Lockjaw ezredest (Sean Penn), akikkel egy bonyolult érzelmi háromszög bontakozik ki. A drámai felvezetés - mely önálló történetként is megállná a helyét - után tizenhat év telik el, és Bob egyedül neveli Willát, miközben Lockjaw egyre inkább vágyik arra, hogy csatlakozzon a felsőbbrendű fehérek Karácsonyi Kalandorok névre hallgató csoportjához. Ahhoz, hogy elérje célját, minden kompromittáló nyomot el kell tüntetnie az életéből. Ez a hátteret adó alaphelyzet, de a film igazi ereje az intenzív őrületben, a helyzet- és jellemkomikum sokszínűségében rejlik.
A rendező a mindent bele recept alapján dolgozott és Leonardo DiCaprio mindenre képes, amit tőle megkövetelnek, elképesztően jó, mint flúgos tűzszerész, majd mint aggódó apa, aki harminc évnyi alkohol és drog következtében elfelejtette a jelszavakat. Sean Penn is remekel a vásznon, miközben neki talán nehezebb feladata van, hiszen egy karikatúrát kell életre keltenie, az agyatlan nácit, akinek nem az az egyetlen karakterhibája, hogy az ostobaságánál csak az ambíciója nagyobb - kinéz neki egy harmadik Oscar-díj? Aztán ott van még Benicio Del Toro, aki Carlos Sense-t, Willa edzőjét és egyfajta gurut alakít és rendező bravúr, hogy a világ leglustább színészét nem unjuk meg, de a film nem lett volna rosszabb, ha nem ő alakítja a szerepet.
Fabricius Gábor: A társadalomnak el kell oszlatnia azt a tabut, amely az abuzálás körül övezte a diskurzust.
Minden szeglete ragyog, mint egy Tarantino-film, és egyértelműen a szórakoztatás csúcsát képviseli, de a végkifejletben sikerül valódi mesterművé emelni a filmet. Az autós üldözés során olyan intenzív adrenalinlöketet kapunk, hogy szinte érezzük, ahogy a székünk mozog alattunk, és a mozgókép teljesen beszippant bennünket. Ezt a feszültséget Peter Yates A San Franciscó-i zsaru (A chicagói tanú) című klasszikusában érezhettük, amikor Steve McQueen a volán mögött ül, és a visszapillantó tükörben feltűnik az üldözője. Ezt a jelenetet merészen adaptálta Paul Thomas Anderson, aki lenyűgöző tehetséggel és mesteri érzékkel formálta át. Egyszerűen megdöbbentő.
Infó
A harcok folyamatosan zajlanak, mint egy soha véget nem érő tánc, ahol a győzelem és a vereség egyaránt részt vesz a koreográfiában. Minden egyes összecsapás új kihívásokat hoz, új stratégiákat követel, és a bátorságot próbára teszi. Ahogy a nap felkél és lenyugszik, a csaták is váltakoznak, és az idő múlásával a hősök és a legendák története egyre inkább összefonódik.
Fedezd fel az InterCom világát! Az InterCom nem csupán egy egyszerű név, hanem egy innovatív platform, amely összekapcsolja az embereket és lehetőségeket teremt. Legyen szó kommunikációról, szórakozásról vagy üzleti megoldásokról, az InterCom mindig a legújabb trendek és technológiák élvonalában áll. Célunk, hogy inspiráló és egyedi élményeket nyújtsunk minden felhasználónak, így hozzájárulva a modern világ fejlődéséhez. Ismerd meg jobban az InterCom-ot, és légy részese a jövő kommunikációjának!
