"Hiszen elhagyott voltam és zűrzavaros" - 25 éve távozott közülünk Petri György - Könyves magazin.

"Tragikus szerelmek, alkoholizmus, szamizdat és rendszerváltás" - foglaltuk össze Petri György pályáját korábbi cikkünkben, 10 éve ilyenkor pedig interjúiból válogatva emlékeztünk az ikonikus szerzőre.

Nem mindennapi figura rajzolódik ki előttünk, ha vetünk egy pillantást a költő életútjára.

Saját bevallása szerint tizenéves kora óta alkoholista volt, egy nő öngyilkos lett, miután elhagyta, de őt magát is mindvégig kísértette a halál gondolata, hajtotta a pusztulás vágya, és foglalkoztatta az esetleges megtisztulás lehetősége. Ezekből az élményekből monumentális versek születtek, amelyek máig ott vannak az elmúlt évtizedek legjobbjai között.

Petri fiatal korában már felfedezte az írás varázsát: kezdetben József Attila nyomdokain haladt, de a hatvanas években egy időre visszahúzódott, hogy végül újjászülethessen, és megtalálja saját, egyedi hangját és költői látásmódját. A kortárs művészek számára ez a hagyomány egyfajta inspirációt jelenthet; kérdéseket vethet fel, és új irányokat mutathat. Mit kezdhetnek ezzel az örökséggel? Talán újraértelmezhetik a múltat, vagy meríthetnek belőle saját kreatív folyamataikhoz, miközben saját identitásukat is formálják. A hagyomány nem csupán terhet jelent, hanem lehetőséget is, hogy a régit új fényben láthatjuk, ezzel gazdagítva a kortárs költészet palettáját.

Milyen témák kerülhetnek be egy versbe, és hogyan szólalhat meg benne a beszélő?

Többek között ezeken a kérdéseken gondolkozhatunk el, ha Petrit olvasunk.

Tasi József interjúkötetétének napvilágra kerülésekor azt írtuk, a költő "a versbeszéd profanizálásának, a durva megszólalásnak lett emblematikus alakja, emellett a pesszimizmus és kiábrándultság csúcsra járatójaként, és a belső szabadság engesztelhetetlen kulcsfigurájaként él tovább az irodalmi emlékezetben".

A szerelmi líra mai lehetőségeit is mérlegelve, valamint a legapróbb, mindennapi részleteket is művészetté transzformálva, olyan alkotások születnek, amelyek ma is élénken hatnak ránk. Íme három kihagyhatatlan vers, amelyeket érdemes felfedezni:

Ha megkérdeznénk írókat és költőket a kedvenc költeményeikről, valószínűleg sokan említenék a "Hogy elérjek a napsütötte sávig" című alkotást. Ez a vers olyan mély érzelmeket és lenyűgöző költői megoldásokat hordoz, amelyek miatt méltán kerül a klasszikusok közé, még ha maga a szöveg nem is tűnik túlságosan fenségesnek. "Szokványos nyári éjszakának indult" – ezzel a sorral kezdődik a történet, amelynek lírai mivoltát első pillantásra csupán a tördelés adja.

A megszólaló közérthető, hétköznapi szavakkal osztja meg a „pokoljárásának” élményeit, kezdve az alászállás pillanatától egészen a megtisztulásig tartó úton.

A férfi egy kocsmában ül, pohara mellett a világ zaját hallgatva. Egy szebb napokat megélt nő lép hozzá, és szavakkal ajánlja fel magát, mintha csak egy régi barátot keresne. A férfi, aki mindig is tisztelte a nőiességet, nem tud nemet mondani. Szívében egyfajta adósságérzés él, hiszen a múltja súlya és a zűrzavaros lelkiállapota megnehezítik az életét. Ahogy együtt vannak a pincében, a sötét falak között, egyfajta undor és elhagyatottság érzése kavarog benne. Mégis, miközben a nő lágy érintései körülölelik, valami más is kezd kibontakozni: az intimitás vágya, a megértés és a megtisztulás ígérete. E szavak között, ahogy a rímek felerősítik az érzelmi hullámzást, a férfi rájön, hogy talán nemcsak a vágy hajtja, hanem a remény is, hogy egyszer talán újra találkozhat önmagával.

"Hogy eljussak a napfényben fürdő ösvényig,

A drapp ruhám és a fehér ingem ragyogó fénye átsüt a szürke hétköznapokon.

Lépj fel a csorba lépcsőkön a ragyogásig, ahol a tisztaság vár rád.

Oda, ahol a szél dalol, fehér tajték suttog a hullámok ölelésében,

Komor árnyakkal oldozza fel a lelkemet, míg hideg közönyével fenyegetőzik.

émelygés lépcsei, fogyni nem akaró mínusz-emeletek,

nyári hajnal, kilencszázhatvanegy."

Az előző mű remekül bemutatta, hogy a költészet mára már messze nem csupán a gyönyörű és emelkedett témák világát öleli fel.

Hogyan tudnánk kifejezni a szerelem mélységeit és titkait? Milyen szavakat találhatnánk, hogy valóban átadjuk azt az érzést, ami a szívünkből fakad? A szerelemről beszélni nem csupán szavak halmozása, hanem egy olyan művészet, ami képes megjeleníteni a vágyakat, a boldogságot és néha a fájdalmat is. Talán érdemes lenne a szavakat képekké formálni, vagy érzéseinket költői képek segítségével kifejezni. A szerelem nyelve sokszínű és gazdag, és mindenki másképp éli meg – ezáltal mindenki másképp is tud róla beszélni.

A kedves gyönyörűségéről zengett ódák és a könnyes vallomások ideje talán tényleg leáldozott, de a téma szerencsére még napjaink lírájában is ott van. Petri György A szerelmi költészet nehézségeiről soraiban nem kerüli ki a dilemmát, hogy mit kezdhet a mai költő az évszázados hagyományokkal:

Miért nem váltam régi költővé?

Kérdés sem merülhet fel afelől, hogy mennyire szeretlek.

Csak neked volna jogod nem szeretni,

hallgatnád öntetszelgőn

A hidegségeddel kapcsolatos panaszom egy különös történet, ami a szívem mélyéből fakad. Mintha a nap soha nem sütne ránk, mindig egy hűvös árnyékot érzek, amely elborítja a pillanatokat. Az érintésed, amely egykor melegséggel töltött el, most csak a fagyos táj képét idézi fel. Olyan, mintha egy üvegen keresztül néznék a világra, ahol minden szín tompa és élettelen. Kérlek, ne hagyd, hogy a távolság és a hidegség közénk álljon; vágyom arra, hogy újra felfedezzük a közelség melegét és a szívverések összhangját.

Ma a szerelem nem csupán egy "program", hanem inkább egy "probléma" - olvashatjuk, miután némi iróniával reflektálunk az értelmiségi lét cigi füsttel terhelt, rendezetlen, teáscsésze-nyomokkal tarkított mindennapjaira. Mégis, a káosz közepette megszületik egy terjedelmes vers a szívünkben élő érzésről, amelyben néha felvillan a trubadúrok dalai, akik a szép szemek varázsáról énekelnek, vagy éppen József Attila híres Ódája, amely a szerelem mélységeit kutatja.

Ha már József Attila neve szóba került, és korábban érintettük a kiábrándultság témáját, akkor mindenképpen érdemes megemlíteni A Dunánál című versét is.

Mindannyiunk fejében élénken ott vannak a költőelőd sorai: "rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés".

Petri György közéleti aktivitása mindig is jellemző volt rá: a nyolcvanas években a Beszélő című szamizdat lap szerkesztőjeként dolgozott, majd egy rövid időszakra az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltjeként is megmutatta politikai elkötelezettségét. Versében úgy véli, hogy a társadalom megosztottsága olyan mértékű, hogy a "hitről és perspektíváról" való diskurzus már nem lehetséges.

Kedves Attila! A Duna már nem létezik.

Hol vagyunk már attól,

Hogy a dinnyehéj: a hulladék, ami a vízen lebeg, durva ipari szennyeződés.

Ésszerű megbékélésre semmi remény."

Zárásként idézzük Bartók Imrét, aki több mint egy évtizeddel ezelőtt osztotta meg gondolatait Petri Györgyről a Litera Írók írókról sorozat keretében: "Mostani nézőpontomból úgy vélem, hogy sikeresen leküzdötte a nehézségeket, és lenyűgöző arányérzékkel egyensúlyozta ki ezeket a gyakran zavaros, kásás állagú szövegeket. Mindazonáltal ez az egész egy pengeélen való táncolás volt. Egyedülálló, öngyilkos előadás, amely valóban nagy és korszakalkotó."

Az interjú során számos izgalmas téma merült fel, többek között a kérdés, hogy vajon van-e kapcsolat az alkoholizmus és a politikai rendszerrel szembeni rezignáció között. Ezen kívül szó esett arról is, hogy mit hagyott hátra a környezetére "delejes hatást" gyakorló költő az utókor számára. Az interjú teljes szövegét itt találjátok. Ha pedig szeretnétek még többet megtudni a ma 25 éve elhunyt költőről, összegyűjtöttünk néhány érdekes információt, és ráadásként egy különleges verset is ajánlunk nektek.