Már az ókori egyiptomiak is felfedezték a Tejútrendszert – Helló Magyar! Az égi csillagok titkai mindig is vonzották az emberiséget, és az egyiptomiak különösen figyelemmel kísérték az égbolt csodáit.

Az ókori Egyiptom nem csupán lenyűgöző építményeivel és gazdag vallási örökségével tűnik ki, hanem a csillagászat terén is figyelemre méltó tudással büszkélkedhetett. A fáraók földje nemcsak piramisokkal és templomokkal volt tele, hanem a csillagok és égitestek megfigyelésére alapozott tudományos megközelítésükkel is lenyűgözte a világot.

Egy frissen közzétett kutatás most új megvilágításba helyezi azt, hogy miként látták és értelmezték a Tejútrendszert, különös tekintettel a Nut égistennő ábrázolásaira, amelyek több ezer éves sírokban és koporsókon maradtak fenn.

Nut, az ég istennője, a mitológiai hagyományok szerint gyakran jelenik meg meztelen, csillagokkal díszített női alakban, aki elegánsan hajlik a földisten, Geb fölé, mintegy boltívet formálva. Az egyiptomi hitvilágban Nut minden este magába fogadja a Napot, hogy aztán hajnalban újra világra hozza, ezzel kifejezve a nappalok és éjszakák végtelen ciklusát. Ezek az ábrázolások nem csupán vallási szimbolikával bírnak, hanem a kozmosz mélyebb megértésének vizuális megjelenítéseiként is értelmezhetők, ahogyan azt a Discover Magazine is említi.

Dr. Or Graur, a Portsmouth-i Egyetem asztrofizikusa, lenyűgöző kutatást végzett, amely során több mint 550 ókori egyiptomi koporsó díszítését vizsgálta. E különleges műalkotások közül 125-ön bukkant rá Nut istennő ábrázolására. A legszembetűnőbb felfedezése egy Kr. e. 1000 körüli időszakban élt papnő koporsóján történt, ahol Nut testét egy hullámzó, fekete vonal osztja meg. Ez a vonal meglepően hasonlít a Tejútrendszerben megfigyelhető Nagy Hasadékra, arra a sötét sávra, amely a Tejút ragyogó fénycsíkját keresztezi.

Graur szerint ez a hullámzó vonal nem véletlen díszítőelem, hanem tudatos vizuális ábrázolása annak a galaktikus jelenségnek, amelyet ma is megfigyelhetünk a tiszta éjszakai égbolton. Hasonló motívumok megjelennek más jelentős sírokban is, például I. Széthi, illetve IV., VI. és IX. Ramszesz fáraók sírjainak mennyezeti festményein.

A kutatás egyik lényeges megállapítása, hogy az ókori emberek valószínűleg "Kanyargó Vízút" néven hivatkoztak a Tejútrendszerre. Ez az elnevezés nem csupán az ókorra volt jellemző, hanem más kultúrákban is felbukkant, például bizonyos amerikai őslakos törzsek mítoszaiban. Ez a párhuzam azt jelzi, hogy a Tejút, mint égi folyó, univerzális szimbólumként vált ismertté az emberi kultúrák között.

A felfedezés nem csupán az ókori Egyiptom Tejútrendszer-ábrázolásának első vizuális bizonyítékát nyújtja, hanem azt is sejteti, hogy a Nut-ábrázolások mögött mélyebb, csillagászati jelentőség húzódhat. Graur kutatásai megvilágítják, hogy Nut teste felett húzódó hullámzó sáv a Tejútrendszer sötét sávját képezi, amely valószínűleg az egyiptomiak kozmikus térképének alapvető elemét alkotta. Ez a felfedezés új fényt vet a régi mitológia és a csillagászat kapcsolatára, és lehetőséget teremt arra, hogy mélyebb megértést nyerjünk az ókori kultúrák világszemléletéről.

Az új kutatás világossá tette, hogy az ókori egyiptomiak nem csupán szemmel kísérték a Tejútrendszert, hanem vallási és művészeti alkotásaikban is megörökítették azt. Nut istennő teste mentén futó, hullámzó vonal a Tejútrendszer sötét sávját, a Nagy Hasadékot ábrázolja, amely már évezredekkel ezelőtt is lenyűgözte a megfigyelőket. Ez az új felfedezés új távlatokat nyit az egyiptomi csillagászat tanulmányozásában, és segít közelebb kerülni ahhoz, hogy megértsük, az ókori civilizációk hogyan látták és értelmezték az univerzumnak ezt a csodálatos kiterjedését.