Pálos Hanna, a tehetséges színésznő, azon fáradozik, hogy az érzelmeit ne csupán a színpadon megformált karaktereinek révén tapasztalja meg, hanem a mindennapi életében is.

Pálos Hanna színésznő véleménye szerint az anyaság egy olyan folyamatos tanulási folyamat, ami szorosan összefonódik az önismerettel. Minden új helyzet és konfliktus, amellyel szembesülünk, egy újabb lehetőséget kínál arra, hogy fejlődjünk és mélyebb megértést nyerjünk magunkról.

Korábban érkezik az interjúra, kihasználva azt a rövid időt is amíg vár rám, belefeledkezik az olvasásba. Próbáról jön, interjú után pedig megy a fiáért. Pálos Hanna alapvetően zárkózott, nem szívesen tárulkozik ki, és sajnálja azokra a dolgokra az időt, amelyek nem képviselnek valamilyen értéket. A monodráma kapcsán - amely egy független produkció - kérdeztük a pályafutása kezdete óta a Katona József Színház társulatát erősítő színésznőt.

Mit próbálsz éppen?

Most kezdtük el Ascher Tamás rendezésében, Goldoni Egy nyár című színdarabját, ami tulajdonképpen egy trilógia, de Török Tamara dramaturggal egy darabot kovácsoltak belőle.

Milyen szerepet töltesz be ebben a szituációban?

Brigida, a fiatal szolgálólány, akit mostanában vettek fel a házhoz. Még csak most ismerkedik az új környezettel, és bár az izgalom és a félelem keveredik benne, kíváncsian várja, mit hoznak a következő napok. A szerepe még homályos számára, de minden egyes nap egy új lehetőséget kínál, hogy felfedezze a szolgálat világát és megtanulja, hogyan válhat hasznos tagjává a ház közösségének. Az apró részletek, a mindennapi feladatok és a beteljesítendő elvárások mind-mind új kihívások elé állítják, de Brigida eltökélt, hogy megtalálja a helyét ebben az új életben.

Te annak idején Máté Gábor osztályába jártál, ebből adódóan teljesen egyértelmű volt, hogy a Katona József Színházba fogsz szerződni?

Egyáltalán nem. Szinte biztos voltam benne, hogy valamilyen független társulathoz fogok szerződni. , - ez is volt a témája a szakdolgozatomnak, hogy van-e egy színésznek önmagában jelentése, vagy inkább az határozza meg, hogy kik között van. Nem ringattam magam abban az álomban, hogy majd egyenes úton besétálok a Katonába. Akkor úgy láttam, hogy egy kőszínház társulatában határozottabb szerepköröket képviselnek a színészek, és én abba biztos nem férek bele.

Több mint tíz éve vagy a Katonában, tehát az elmúlt időszak alapján mondhatni, hogy a valóság felülírta a magadról alkotott képet.

Igen, egyértelműen. Nagyon örültem és szívesen jöttem ide. Kellett pár év, hogy megtaláljam a helyem és most már jól érzem itt magam. Elég széles skálán mozognak a szerepeim.

Az új bemutatóddal együtt nyolc darabban játszol. Hogyan tudod az estéket ügyesen összeegyeztetni, mióta édesanya vagy?

Ez egy komoly logisztikai kihívás, de szerencsére a családom nagy és támogató, így rengeteg segítséget kapok. A fiam is meglepően jól kezeli a sokszínű hétköznapokat. Ősztől iskolás lesz, és szeretném, ha kevesebb időt töltenék a színházban, hogy ott lehessek mellette ebben a fontos életváltozásban.

Az apukája színházrendező, így már volt alkalma megismerni a világításpróbák varázsát is. Ha bármilyen jelét adná annak, hogy nem érzi jól magát ebben a környezetben, természetesen igyekeznénk távol tartani őt a színházi világtól. De úgy tűnik, hogy inkább a csodát és a varázslatot fedezi fel. Persze, néha akadnak sűrűbb és nehezebb időszakok, amelyek lelkiismeret-furdalással járnak, de bízom benne, hogy ezt az életformát ő is választotta, és tudta, hogy milyen útra lép.

Ha gyakran tölti az idejét a színházban, nem adsz neki iránymutatást az úton?

Kicsit más nézőpontból szeretném megfogalmazni: Nem vagyok benne biztos. Gyakrabban látogatja a színházat, mint egy átlagos gyerek, de mégsem tölti ott az idejét túl sokat. Otthon inkább több felvonásos bábjátékokat mutat be, de amikor nagyobb társaságban vagy idegenek előtt kell szerepelnie, nem érzi magát komfortosan. Nagyon kreatív, különleges módon bánik a mesékkel és a történetekkel, számára ezek rendkívül fontosak. Remélem, hogy olyan életet élhet, ahol mindig lesz helye ezeknek a csodás narratíváknak.

Szigorú anya vagy, vagy inkább kenyérre kenhető?

A változás mindig jelen van az életünkben, és fontos, hogy nyitott szívvel és elmével fogadjuk azt. Magamat egy olyan játékos és néha kicsit bolondos anyukának tartom, akit időnként a játszótér fele közlekedő gyerekek kicsit megőrjítenek. De néha, mint egy villámcsapás, elillan a türelmem, és egy apróbb dolog is képes hatalmas feszültséget kiváltani bennem.

Célom, hogy ezeket a különleges pillanatokat időben felismerjem, és határozottan kijelentsem: nem! A nemet mondás művészete a legtermészetesebb képességeink közé tartozik; ez az egyik első szó, amit megtanulunk, majd fokozatosan, ahogy felnövünk, hajlamosak vagyunk elfelejteni.

Ősszel megalkottad a „Mély levegő” című lenyűgöző előadást, amely egy válás történetét bontogatja, de valójában sokkal mélyebb rétegeket érint. Számomra ez az önálló projekt rendkívül fontos volt, mert lehetőséget adott arra, hogy kifejezzem az emberi kapcsolatok komplexitását és a személyes fejlődés útját. A válás nem csupán egy jogi eljárás, hanem egy érzelmi utazás, amely során felfedezzük önmagunkat és a körülöttünk lévő világot. Ezzel az előadással szerettem volna rávilágítani arra, hogy a nehézségeken keresztül is lehet tanulni és fejlődni, és hogy a fájdalom gyakran új lehetőségeket nyit meg előttünk. Az alkotás folyamata is egyfajta függetlenség volt számomra, ahol saját hangomat és víziómat valósíthattam meg, távol a megszokott keretektől.

Valamelyik karantén idején bukkantam rá a regényre, ami mélyen megérintett. Hosszú ideig magamban őrizgettem a gondolataimat róla, de tavaly ősszel elérkezett az a pillanat, amikor úgy éreztem, itt az idő, hogy megosszam a történetet. A Katona József Színház keretein kívül akartam létrehozni a produkciót; egyrészt mert nem voltam biztos abban, hogy valóban képes vagyok rá, és nem szerettem volna, ha esetleges kudarcom a megszokott helyszínekhez kötne, ahol nap mint nap megfordulok.

Egy másik nézőpontból nézve, úgy éreztem, hogy a saját szabályaim megalkotása révén szabadabbá válok. Orlai Tibor, az előadás producere, már az első találkozón is nyitott szívvel fogadott, ami nagyon megnyugtató volt számomra. A próbafolyamat során a tempót úgy alakítottuk, ahogyan nekem a legjobban megfelelt, és olyan kollégák vették körül, akikkel teljes mértékben biztonságban érezhettem magam.

Mennyire más élmény volt ez az előző szakmai életemhez viszonyítva?

Egyedülálló élmény volt, amikor még elsőéveseként a Színművészeti Egyetem falai között Máté Gábor és Dömötör András osztályfőnökök felkértek minket, hogy a Sirály című színdarab Trepljovjaként mutassuk be saját színházi víziónkat egy jelenet keretében. Ez a pillanat nem csupán kihívás volt, hanem lehetőség is arra, hogy kifejezzük, mit jelent számunkra a színészet: a kifejezés formai és tartalmi sokszínűsége, a történetek és karakterek mélysége, valamint az érzelmek színpadi megjelenítése. Mindezekben kerestük és találtuk meg azokat az elemeket, amelyek miatt elköteleződtünk a színművészet iránt.

Ebben a feladatban kifejeztem, hogy mély tisztelettel fogadom el a kőszínház világát, és elhatároztam, hogy mindazt, ami lényeges, alaposan megtanulom és elsajátítom. Aztán, egy kisebb, intimebb térben, megalkotom a saját színházamat. A Mély levegő bemutatóján hirtelen világossá vált számomra, hogy valójában ez volt az az ígéret, amelyet önmagamnak tettem.

Mennyire lenyűgöző lehet számodra ez a lehetőség, hogy kilépj a megszokott, védett világodból, amely már több mint tíz éve körülölel?

Az életem jelenlegi szakasza egy igazi kaland, tele izgalommal és felfedezésekkel. Úgy érzem, hogy végre túlléptem egy régi verziómon, és felfedeztem új lehetőségeket. Olyan helyzetekbe kerültem, ahol mindaz, amit eddig tudtam, most új értelmet nyer, és ahol a saját ötleteimért és döntéseimért én vagyok a felelős. Az alkotás számomra nem csupán munka, hanem egy intellektuális játszótér, ahol szabadon szárnyalhatnak a gondolataim, és ahol minden egyes produkcióval egy új világot teremthetek.

A Katonában szabadon kifejezhetem az ötleteimet, de a végső döntések nem az én kezeimben forognak. A Mély levegő kapcsán, bár voltak világos vízióim a szövegről és a látványról, mégis elengedhetetlen volt számomra egy olyan alkotói csapat, mint Zsigó Anna dramaturg, Keresztesova Veronika a látványért, és Csizmás András a zenéért. Ők iránti bizalmam nem csupán szakmai, hanem emberi alapokon is nyugodott. Minden felmerülő kérdést közösen tárgyaltunk át, de a felelősség végső soron az én vállamon nyugodott.

Ez nem okozott benned feszültséget?

Számomra ez nem volt teher, hanem inkább egy izgalmas lehetőség, hogy felfedezzem, mikor mondom azt, hogy „nem”, és mikor azt, hogy „igen”. Örömmel merültem el abban, hogy kiálljak a saját nézeteim mellett, és végigvigyem azokat, majd később kiderüljön, hogy ezek a döntések helyesek vagy sem. Az egész próbafolyamat lenyűgöző volt, és olyan szabadságot adott, ami ritka kincs! Volt egy különleges hét, amikor Csizmás András (az előadás zeneszerzője) lakásában dolgoztunk; én mondtam a szöveget, ő pedig figyelt rám és szabadon improvizált.

Most, hogy ezt kiválóan abszolváltad, nem jött meg a kedved ehhez a fajta alkotáshoz?

Abszolváltuk a feladatot! Szeretnénk többes számban kifejezni magunkat, és külön szeretnénk megemlíteni Bartha Máté fotográfus-dokumentumfilmest, aki a plakátunk megalkotásával járult hozzá az előadáshoz. Tavaly áprilisban, a Hajós Alfréd uszodában, napsütéses időben, de mindössze 14 fokos vízben ugrottunk be a medencébe. Két órán át, időnként fulladozva és dideregve, készítettük a fotókat, de a végeredmény megérte a fáradtságot!

Ahhoz, hogy higgyek ebben az ügyben, segített, hogy egy ennyire elismert alkotót is be tudok rántani a produkcióba. Talán korai lenne most még mindent elárulnom; de az önbizalmam megjött ahhoz, hogy ha valami érdekel, abba most már bátran bele fogok állni.

Milyen tevékenységeket űzöl örömmel, amikor éppen nem a munkádra koncentrálsz?

Jelenleg éppen feltöltődöm, hogy legyen mit megosztanom. Próbálom élvezni azokat a tevékenységeket, amelyek más típusú figyelmet igényelnek, mint a színház világa. Kirándulok, jógázom, gőzölök, takarítok és barkácsolok. Az olvasás a legnagyobb szenvedélyem; nemrég fejeztem be Karl-Ove Knausgård hatkötetes életművét, ami egy hosszú, több éves kapcsolat végére tett pontot – ő erről persze nem tud. Emellett számos magyar szerző műveit is felfedezem, és öröm látni, hogy milyen gazdag és sokszínű a hazai irodalmi paletta.

A majdnem jó, de inkább közepes minőségű online sorozatok teljesen eltűntek az életemből. Sorozatfüggő vagyok. Voltam. Ha elkezdtem nézni, akkor azt végig kellett nézni, akár egy éjszaka alatt, mert nem tudtam abbahagyni. Másnap pedig a fáradtság mellett gyötört a lelkiismeret-furdalás, hogy megint mennyi időt kidobtam az ablakon.

A hétköznapjaim stílusa igencsak sokszínű és változatos. Szeretem kifejezni magam az öltözködésemmel, ami mindig tükrözi az aktuális hangulatomat és a nap eseményeit. Különösen élvezem a réteges öltözködést, amikor különböző textúrákat és színeket kombinálok. Az alapdarabokat gyakran feldobom egy-egy különleges kiegészítővel, legyen az egy szembetűnő sál vagy egy egyedi ékszer. A hétköznapi öltözködésem nemcsak a kényelemről szól, hanem arról is, hogy a saját stílusomat minden nap egy kicsit újraértelmezzem. Számomra az öltözködés nem csupán a megjelenésről szól, hanem egy kreatív önkifejezési forma is.

Az öltözködésem mindig a játszótér kihívásaira van hangolva, hiszen szeretem a csúszdázás és bújócskázás örömét. A hétköznapjaim során a sportos és kényelmes stílust részesítem előnyben. A ruhásszekrény előtt töltött időm meglehetősen rövid, talán még az átlagnál is kevesebb. Viszont, amikor egy különleges alkalom adódik, szívesen kísérletezem a megjelenésemmel. A színházban minden premieremre beszerezni egy új ruhát vagy kiegészítőt, amely összhangban van a szerepem stílusával és az előadás hangulatával, számomra mindig izgalmas kihívás.

Körülnézek, és világosan érzékelem, hogy a kifejezésmód mennyire lényeges, hiszen az ember stílusa és ruházata is beszél a külvilágnak. Azonban számomra ez nem bír túl nagy jelentőséggel. Nem is szeretnék panaszra vetemedni, de amikor egy színész reggel próbál, majd este már a színpadon van, folyamatosan jelmezek között ugrál, és gyakorlatilag egész nap öltözködik.

Úgy érzem, hogy a közösségi média nem játszik különösebben fontos szerepet az életedben, igaz? Valószínűleg ennek az is az oka, hogy nincs is saját profilod.

Mindig azt képzelem, hogy egyszer csak kihúznak egy hatalmas konnektort, és az online világ, aminek eddig mindenki a része volt, egyszerűen eltűnik. Az egómnak nem tesz jót ez a virtuális tér, és az időmet is sajnálom, amit itt töltök. Mégis, nem érzem, hogy az, amit képviselek, igazi értéket hordozna. Elfogadom, ha emiatt régimódi benyomást keltetek. Közben viszont észreveszem, mennyi mindenre lehet jól használni az online platformokat, legyen szó közösségi összefogásokról vagy eseményekről; például az influenszerek által szervezett demonstráció a Hősök terén. De nézzük be őszintén: a figyelem nagy része mégis inkább reklámokra és a saját maguk megvilágítására irányul. Ezzel azonban nem akarok ítélkezni senki felett.

Könnyen is beszélek, mert színészként csomó fotó, interjú kering rólam az interneten, ráadásul esténként kiállok emberek elé szerepelni, szóval, az igényem, hogy "látszódjak" kielégül. Az én likeom a taps esténként, ami nekem bőven elég. De biztos más lenne a helyzetem, ha szabadúszó lennék. És természetesen, ha a fiamnak telefonja lesz, akkor muszáj lesz követnem az aktuális közösségi oldalakat.

Mi vár rád még ebben az évadban?

A leglényegesebb, hogy a Mély levegőt Berlinbe, a Haus Ungarnba invitálták. Nagy öröm számomra, hogy az ott élő magyar közönséghez is eljuthat az előadás. A Jurányiban rendelkezünk egy állandó játszóhellyel, de emellett folyamatosan új helyszínekre is ellátogatunk, ahol teljesen különböző energiák és impulzusok érnek. Ez frissességgel tölti meg a munkánkat, inspirál, és mindig új megközelítéseket tesz lehetővé számomra.

A Mély levegő Verája, az élet útvesztőiben bolyongva, azokra a kérdésekre keresi a választ, amelyek régóta foglalkoztatják. Vajon Pálos Hanna már rátalált a megoldásokra?

Pálos Hanna éppen most fáradhatatlanul munkálkodik rajta.