Pető Péter írása Esterházy Péterről és az ítélet napjáról a 24.hu-n különleges perspektívát kínál. Az írás mélyen belemerül Esterházy életművébe és gondolkodásába, miközben a szerző saját élményeit és érzéseit is megosztja az olvasóval. Az írás nem csupán

Természetesen, a győzelem lenne a legszebb végkifejlet, de a valóság nem mindig ennyire mesebeli. A bírók néha nem a szívük szerint döntenek, de mi ezt is túllépjük, hiszen mi ragyogunk, hol fényesen, hol kissé halványabban. És ha van is némi manipuláció a bíró részéről, az sem zavar minket, mert mi mindig a saját utunkat járjuk.
Esterházy Péter az „Utazás a tizenhatos mélyére” című művében olyan mélységeket tár fel, amelyek első pillantásra talán a futball világával tűnnek rokonoknak. Ugyanakkor Fehér Renátó, aki a közelmúltban a Szedlák húgai nevű csapat kapusaként lépett pályára, éppen a minap osztotta meg velem azt a másik, elgondolkodtató Esterházy-idézetet, amely rávilágít arra, hogy a szavak és a játékok mögött sokkal több rejlik, mint csupán a felszín. Az idézet mélyebb értelmet ad a futballnak, a költészetnek és az életnek egyaránt, mintegy összekapcsolva a küzdelmek és a lírai pillanatok esszenciáját.
A közösség erejéről írt könyveimben, amelyek a futball vagy a család témáit bontogatják, tudom igazán kifejezni magam. De a közösség jelenléte nem csupán ezekben a szférákban érzékelhető; amikor a nemzetről vagy a nyelvről beszélek, valójában a hagyomány szálait is felfedezem. Mert a hagyomány adja meg a közösségünk alapját, legyen szó akár egy izgalmas mérkőzésről, akár egy szentmiséről.
Amikor a futballról esik szó, először és leginkább a közösség jut eszünkbe. Ez a gondolatkör azt is magában foglalja, hogy egy futballal foglalkozó könyvet lehetetlen úgy címkézni, hogy ne vegyük figyelembe: a tartalom középpontjában a közösség és a hagyomány áll. Hacsak nem célunk kifejezetten elrejteni ezt az alapvető összefüggést.
Ez azt is jelenti, hogy közösségünkről beszélünk, amikor örömmel jelentjük be, hogy immár hatodik alkalommal került megrendezésre az EP Kupa, a Fiatal Írók Szövetsége által Esterházy Péter emlékére. Büszkén mondhatom, hogy Böcskei Balázs mellett én is már több mint egyszer vállaltam a játékvezetői szerepet ezen a különleges futballtornán.
Mivel bíróként képviseltem magam az eseményen, lehetőségem nyílik beszámolni a döntésekről. Leginkább a kedvezőtlenekről, hiszen a jó ítéletek ritkán keltik fel mások figyelmét. Ez a szakma olyan, ahol a rossz döntések éppen hogy óriási méreteket öltönek, míg a világ legbonyolultabb helyzeteiben született kiváló döntések szinte észrevétlenül eltűnnek. A bírók e különös léthelyzetben léteznek, és úgy válnak a szakmájuk rabjaivá, hogy a teljesítményüknek alig van esélye a közösségi elismerésre.
Talán nem véletlen, hogy már egy egész regényt szenteltem ennek a szakmának, hiszen képtelen vagyok nem egyedi és különleges módon beszélni a futballbíráskodás világáról. Az írás lázában égve azonban most egy fontos eseményt kell megörökítenem: az egyik első mérkőzés során úgy tűnik, a labda teljes egészében áthaladt a kapuvonalon, mindezt úgy, hogy a támadócsapat nem vétett szabálytalanságot.
Ennek fényében mi következett volna? Talán egy gól.
Ezúttal a kispályán egyedül irányítottam a játékot, és az oldalvonal mellett állva néztem, ahogy a történések kifejlődnek. Jó messze voltam az utolsó másodperces helyzettől, amikor a leírt akció során a labda a levegőben haladt át a gólvonalon, éppen akkor, amikor a kapus már elkezdte elrúgni kifelé a játékszert.
Mentség a bonyodalom, a magány, ha helytelen ítélet született?