Rétvári Bence kifejezte azt az elképzelését, hogy egy olyan Európát képzel el, ahol a család és a nemzet védelmét mindenki tiszteletben tartja, és ahol senki sem próbálja megkérdőjelezni ezek alapvető értékeit.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Egyetemisták parkjában található Memento, 1945-56 emlékműnél tartott megemlékezésén hangsúlyozta, hogy a totalitárius diktatúrák közös jellemzője a nemzetek szuverenitásának, a családok jelentőségének és az emberi méltóságnak a tagadása, valamint a kereszténységgel való szembenállás. E megnyilatkozás az európai emléknap keretein belül a totalitárius rendszerek áldozataira emlékezve hangzott el.
Az államtitkár hangsúlyozta: ha valaki kétségbe vonja a család szerepének jelentőségét, és a nemzetek önrendelkezése helyett a globális identitást hirdeti, valamint a kereszténység által képviselt európai értékeket egy másfajta, mesterségesen kreált ideológiával kívánja helyettesíteni, akkor sürgős figyelmeztető jeleket érdemes észlelni. Elengedhetetlen a szuverenitás, a család és a kereszténység védelme. Mindkét 20. századi totalitárius rendszer a gyűlöletre építkezett, faji vagy osztályalapú megkülönböztetésre – tette hozzá.
A politikus emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió 2011-ben, az első magyar elnökség időszakában fogadta el azt a határozatot, amely augusztus 23-át a totalitárius diktatúrák emléknapjává nyilvánította. Ezen a napon, 1939-ben, született meg a Molotov-Ribbentrop-paktum, amely a történelmi eseményeknek egy sötét fejezetét nyitotta meg. Egészen 2011-ig kellett várni arra, hogy uniós szinten elismerjék azokat a milliókat, akiket a kommunista rezsimek áldozataként megöltek, bebörtönöztek, és akiktől elvették a jövőjüket. A politikai vezető felidézte, hogy a sztálini Szovjetunió és a náci Németország a második világháború kezdetén még szövetségesként tevékenykedtek, közösen felszámolva más államok függetlenségét. A paktum megkötésével pedig ideológiai szempontból is egy irányba terelték a két rendszert, amely újabb tragédiák sorát indította el.
Ezért elengedhetetlen, hogy ne csupán a magyarok, lengyelek és litvánok tartsák fontosnak a kommunizmus időszakának emlékét, hanem ez a tapasztalat váljon Európa egészének történelmének szerves részévé.
Ugyanakkor továbbra is úgy érezzük, hogy fontos megismernünk a nyugat-európai tragédiákat, miközben úgy tűnik, Nyugat-Európa nem érzi szükségét annak, hogy figyelemmel kísérje és megértse a kelet-európai országok sorsát, valamint osztozzon az áldozatok iránti tiszteletben. Ezért az emléknap arra is ösztönöz, hogy a nyugat-európai nemzetek legyenek nyitottabbak a kelet-európai országok történelméből eredő sajátosságaira, igényeire és elvárásaira.
