Távlat vagy reménytelenség? Krasznahorkai László és a film művészete | Litera - az irodalmi portál A művészet határvonalain mozogva Krasznahorkai László munkássága egy különös, sokszor ellentmondásos világot teremt, ahol a távlatok és a reménytelenség kö

A Tarr és Krasznahorkai közötti kapcsolat egyedülálló kölcsönhatás, amely már közel négy évtizede formálja a magyar film- és irodalom világát. E két művész között kialakult szoros szimbiózis ritka jelenség a film- és irodalomtörténet lapjain. Greff András írása a frissen Nobel-díjjal kitüntetett Krasznahorkai László pályáján a filmek szerepét vizsgálja, és rávilágít arra, hogyan inspirálták és erősítették egymást e két kivételes tehetség.

A 2025 október 9-én irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László írásművészete akkor is ugyanaz volna, ha soha senki egy centiméternyi filmet nem forgatott volna belőle - Krasznahorkai László könyveinek útja a nagyvilágban viszont gyaníthatóan máshogy alakult volna a Tarr Bélával közös filmjeik nélkül. Ehhez elég ha észben tartjuk azt az egészen elképesztő tényt, hogy globálisan most, 2025-ben minden kétséget kizáróan a hét és fél órás Sátántangó a legismertebb játékfilm a teljes magyar filmtörténetből. Ráadásul ez a megannyi utalást, említést ismerve tényleges nézettséget jelent, nem csupán annyit, hogy Indonéziától Ausztráliáig ismerik a címét (noha ez sem volna éppen kevés). Esetleg vegyük még hozzá, hogy a brit Sight & Sound magazin "a világ legjobb filmjei" listáján, amely a legkomolyabb nyugati kánonajánlatként tételezhető, és megannyi neves filmkészítő és filmes szakember szavazatai alapján legutóbb 2022-ben állították össze, két Tarr-Krasznahorkai-mű is szerepel: a Werckmeister harmóniák a 243-ik, a Sátántangó pedig az előkelő 78. helyen. Más magyar rendező nem jutott fel a listára.

Krasznahorkai László és Tarr Béla először az 1987-es Kárhozatnál dolgoztak együtt; utána még négy közös filmjük volt: a Sátántangó és a Werckmeister harmóniák Krasznahorkai-regényadaptációk, A londoni férfi Simenon-átdolgozás, A torinói ló a Kárhozathoz hasonlóan önálló szkriptből készült.

Az irodalmi filmadaptációk története rendkívül gazdag és összetett, ám sokan talán nem is sejtik, hogy ezek a művek gyakran egymás fényét is elhomályosítják. Gyakori jelenség, hogy a sikeres filmek háttérbe szorítják az alapjául szolgáló irodalmi művet, mint például A felszín alatt (Under The Skin) esetében, ahol sokan talán nem is tudják, hogy Michael Faber regényén alapul. Hasonlóképpen, Arthur Schnitzler kisregénye, amelyből Stanley Kubrick a Tágra zárt szemeket készítette, valószínűleg nem nyert volna sokkal több olvasót a filmtől függetlenül. Ugyanakkor léteznek olyan alkotások is, ahol az irodalmi művek kanonizációja olyan magasságokba emelkedik, hogy nehezen tudjuk elképzelni, hogy egy filmes adaptáció képes lehet elérni azt a szintet, mint az eredeti. Pedig vannak kivételek, mint Michael Haneke A kastély című tévéfilmje, amely éppen ezt a határt feszegeti, és új megvilágításba helyezi a klasszikus művet.

A Tarr-Krasznahorkai kapcsolat különleges és példa nélküli a film és irodalom határvonalán, hiszen közel negyven éve folyamatosan és kölcsönösen táplálják egymást. A film- és irodalomtörténet eddigi lapjain nem sok hasonló partnerség található. Gondoljunk csak az újhullámos korszak ikonjaira, mint Jiri Menzel és Bohumil Hrabal, vagy a közelmúlt példáira, mint Peter Jackson és Tolkien. Ugyanakkor Daphne du Maurier esetében a Hitchcock által készített, mindent elhomályosító filmverziók, például a Madarak, hosszú távon valószínűleg nem szolgálták a szerző érdekét. Wes Anderson és Roald Dahl viszonyát pedig nehezen tudnánk a kölcsönösen gyümölcsöző együttműködések sorába sorolni. Shakespeare-nek pedig kétségtelenül nem volt szüksége Orson Welles öt adaptációjára, hiszen ezek a munkák aligha befolyásolták a klasszikus szerző olvasottságát.

Krasznahorkai László és Tarr Béla, a nagy magyar apokaliptikus páros ebből a szempontból is bízvást különlegesnek tételezhető: a jelentős írott művek nélkül gyaníthatóan sosem jöttek volna létre a nagy filmek, amelyek nélkül sejthetően sohasem irányult volna ennyire kitüntetett figyelem az íróra, aki aztán az újabb és újabb műveivel megerősítette sokak szemében szerte a világon, hogy megérdemli ezt a figyelmet, amely most a filmverziók irányában is számottevően emelkedni fog - és így tovább és tovább. Nem volt még egy ilyen egymásra találás a magyar kultúrában, és ki tudja, lesz-e még. Becsüljük meg.