Vagy teljesen megnyílok és sebezhetővé válok, vagy zárva maradok, mintha egy vastag fal választana el – nincs arany középút.

Szőke Nikoletta énekesnő egy igazi varázslatos személyiség: játékossága, önfeledtsége és őszintesége mind hozzájárul ahhoz, hogy öröm hallgatni őt, legyen szó akár egy kötetlen beszélgetésről, akár egy felejthetetlen koncertről. Március elsején a MOMKultban a magyar jazz színe-java lép színpadra Szakcsi Lakatos Béla emlékére, akinek hatása nélkül a hazai jazzélet valószínűleg nem lenne ennyire izgalmas és színes. Ennek kapcsán beszélgettünk többek között a szakítós dalok világáról, a készülő Cserháti-filmről, valamint arról, hogyan találta meg az anyaságban a magabiztosságot.

Fiatal korodban, a közgazdasági középiskolában, inkább csendes és visszahúzódó természet voltál, aki félve énekelt a nyilvánosság előtt. Ma viszont, amikor a színpadon látlak, elbűvöl az a szenvedély és önfeledtség, ami körülvesz. Mi inspirálta ezt a magabiztosságot, ami most már a teljesítményed szerves része?

Szívből megküzdöttem azzal, hogy ma itt állok. Gyermekkoromtól kezdve a színpad varázsa mindig is jelen volt az életemben: részt vettem szavalóversenyeken és szépkiejtési megmérettetéseken, sőt, gyakran konferáltam az iskolai ünnepségeket is. Az igazság az, hogy ezt inkább a kötelességtudatom hajtotta, mintsem a szenvedélyem. Felelősségteljes kislányként mindig igyekeztem megfelelni az elvárásoknak, és a rám bízott feladatokat a legjobb tudásom szerint teljesíteni. Kihívásokkal teli volt a gyerekkorom, és mindig arra törekedtem, hogy jól szerepeljek, de az élvezet valahogy mindig elmaradt.

Az éneklés mindig is fontos része volt az életemnek, de a nyilvános szerepléshez szükséges bátorság gyakran távol állt tőlem. Úgy éreztem, hogy az éneklés során teljes mértékben ki kell nyílnom, és ez a gondolat félelmet keltett bennem. Amikor verset mondtam, egyfajta védőpajzs mögé bújhattam, de az ének nem engedett meg ilyen búvóhelyet. Eleinte minden fellépés csak frusztrációt hozott. Ha egy érzéki dalt adtam elő, azonnal eszembe jutott, hogy: "Jézusom, itt ülnek a szüleim a nézőtéren!" Ez a belső fal azonban a sok koncert tapasztalatával fokozatosan leomlott, és az anyaság teljesen új perspektívát adott az előadóművészi énemnek. Amikor megszülettek a gyerekeim, egy olyan hihetetlen erő ébredt bennem, amely magabiztosságot és tartást adott, hiszen életet adtam nekik. Már nem voltam az a kislány, aki mások elvárásainak próbál megfelelni; végre önmagam lehettem. Ez a változás felszabadított, és most már örömmel merülök el az éneklés világában.

Hét szólólemezed jelent meg, de számos albumon énekelsz vendégként. Ha valaki végignézi ezt a listát, akkor rendkívül színes a felhozatal, a jazz csak egy része. Ez a sokszínűség belőled fakad?

Ha bepillantanál a lejátszási listámba, azonnal láthatnád, hogy igazi zenei mindenevő vagyok. Az élet pillanataiban élek, ezért könnyen megesik, hogy egy percben Nirvana dallamai csendülnek fel, a következőben pedig Ella Fitzgerald varázslatos hangja. Hosszú ideig azt gondoltam, hogy választanom kell, hogy egy jól körülhatárolt imázst alakítsak ki, hiszen az emberek szívesen társítanak egy arcot a zenéhez. De ahogy teltek az évek, rájöttem, hogy nem szeretnék semmiféle skatulyába zárkózni. Ugyanolyan örömmel éneklek Adele-t a Sárik Péter Trióval, mint ahogyan a Swing à la Djangóval adom elő a Gelem, gelem című dalt. Miért korlátoznám magam, amikor ezek a zenei impulzusok természetesen fakadnak belőlem? Csak arra figyelek, hogy olyan projekteket vállaljak, amelyekben igazán önmagam lehetek, és amiket szívvel-lélekkel tudok megvalósítani.

A világ az elmúlt tíz-húsz évben drámai változásokon ment keresztül, és ezt a legjobban a tizenéves gyerekeimen keresztül érzékelem. Ők már a TikTok folyamatos görgetésével és a Spotify véletlenszerű lejátszási listáival töltik az idejüket, nem pedig úgy, ahogy a régi szép időkben tettük: leülve, és végighallgatva egy egész albumot.

Amikor saját dalt írsz vagy írtok a férjeddel (Barcza Horváth József jazz-zenésszel), akkor elsősorban a zene inspirál?

A dallamok általában előbb kerülnek napvilágra, vagy gyakran már a szöveg kíséretében kezdem el dudorászni őket. Impulzív dalszerzőnek tartom magam; nem ülök le tudatosan azzal a céllal, hogy dalt írjak. Valami történik körülöttem, ami megihlet, és ekkor egy dallam magától megszületik bennem. Ilyenkor általában egy egész zenei részletet képes vagyok gyorsan lejegyezni. Az érzések intenzitása hajt, ezért a dalok viszonylag hamar formát öltenek.

Hosszú ideig angol nyelven alkottál, majd 2017-ben megérkezett az első magyar nyelvű dalod, amelyet több hasonló követett. Szerinted melyik nyelv kínál könnyebb lehetőségeket a dalírásra?

Tizenöt évnyi angol nyelvű éneklés és szövegírás után sosem gondoltam volna, hogy egyszer magyarul fogok dalokat előadni. Amikor végül mégis belevágtam, szinte újra kellett tanulnom a mesterségem fortélyait: a magyar nyelv ritmusának és frazírozásának teljesen más dinamikája van. Magyarul énekelni egy sokkal intenzívebb és személyesebb élmény, mint valaha képzeltem. Furcsa, de ahogy egyre több magyar dalom látott napvilágot, úgy egyre többen kerestek meg a koncerteim után, hogy megosszanak velem valami igazán fontosat az életükből. Egy hölgy például elmondta, hogy miután szakított a párjával, mindketten Az út hadd vigyen című dalomat hallgatták, és végül ez segítette őket a kibékülésben. A Ha valaha szerettél számom is sok ember életére hatással volt; sokan osztották meg velem a legbensőségesebb történeteiket. Ez az élmény sokkal közelebb hozott a közönséghez: én a dalaimba beleszőttem a legmélyebb érzéseimet, ők pedig megnyíltak előttem, és elmesélték a saját történeteiket.

A következő dalod egy bossa lesz. Miről szól majd?

Ez a dal a szívfájdalomról és a búcsúzásról fog szólni.

Ki gondolná, hogy már több mint húsz éve osztom meg az életemet a párommal?!

Idén lesz huszonhárom. Szoktam is nevetni, hogy például a Ha valaha szerettél az egyik legsikeresebb dalom, pedig nem tervezek semmi hasonlót... Az ember nyilván nyitott szemmel jár, látja, mi történik körülötte, gyakran a fájdalmas érzésekből születnek a legjobb dalok, versek. Ezek lehetőséget adnak nagy ívű, szenvedélyes számokra. Mostanában egyre inkább inspirálódom a brazil muzsikából, szóval ez egy brazilos bossa nova lesz, nem az a "tánczenei" változat, ami nálunk elterjedt.

Nagyon tetszik, hogy amikor visszahallgatod a régi albumaidat, mindig van benned egyfajta elégedettség, de egyben a vágy is, hogy ma már másképp, még jobban csinálnád.

Számomra ez a téma rendkívül jelentős. Szakcsi Lakatos Béla egy igazi inspiráció számomra, különösen ebből a nézőpontból. Úgy vélem, hogy ő azért tudott élete végéig fenntartani a közönség figyelmét, mert folyamatosan új ösvényeket kutatott. Ugyanolyan szenvedéllyel, kísérletező szellemmel és gyermeki lelkesedéssel ült a zongorához, mint pályafutása kezdetén. Elengedhetetlen, hogy ezt a belső lángot megőrizzük, és folyamatosan törekedjünk a fejlődésre. Az ember folyamatosan változik, tapasztalatokat szerez, és egyre mélyebben megérti a világot, ami minden egyes hangján érezhető.

Időnként Ella Fitzgerald bőrébe bújsz, akit a személyisége, a kisugárzása, a hangja és talán nem is elsősorban a dalai tettek legendássá. Mennyire fontos egy énekes személyisége?

Soha nem az számít számomra, hogy ki mit mutat be, hanem az, ahogyan ezt teszi. Nem hat meg, ha valaki technikailag kifogástalanul énekel, de hiányzik belőle a saját személyisége, az életének lenyomata. Úgy vélem, a valódi énekes attól különbözik a tehetséges előadótól, hogy az utóbbinak van egy különleges varázsa. Sokan tudnak szépen énekelni, de ez csupán egy apró részlet ahhoz, hogy egy koncerten valóban hatással legyél a közönségre, hogy kiemeld őket a mindennapjaikból. Én sosem játszom szerepet. Mindig is arra törekedtem, hogy elérjem ezt a szintet. Talán ezért volt olyan nehéz az utam, mert elutasítom a felszínességet. Vagy teljesen megnyílok, és sebezhetővé válok, vagy pedig semmit nem adok - számomra nincs középút.

Miért érdemes egy ilyen idol bőrébe bújni? Az emberek gyakran az autentikus élmény keresésére vágynak, amikor egy híres személyiséget vagy művészt látnak viszont. Az ilyen előadások nem csupán a szórakozásról szólnak, hanem arról is, hogy a közönség kapcsolatba léphessen a kedvenc idoljaik világával, és átélhessék azokat az érzelmeket, amelyeket az eredeti előadó nyújt. Az élmény így nemcsak szórakoztató, hanem egyfajta nosztalgikus utazás is, amely lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők újra átéljék a zenét és az érzéseket, amelyekhez az adott idol kapcsolódik.

A pályám kezdetén egy Ella Fitzgerald-emlékest turnéval indítottam, amely során országszerte bemutatkoztam. Tizenöt év telt el azóta, hogy utoljára felléptem ezzel a műsorral. Tavaly, amikor újra elővettük, teljesen más megközelítést alkalmaztunk. Az eredeti előadásban egy színművész is részt vett, aki Ella életéről mesélt, miközben népszerű dalai csendültek fel. Most viszont a legendás Jazz at the Philharmonic koncertjeinek anyagát hoztuk vissza, és a Valentin-napi estünkre a szerelmes dalok varázsát is belevittük. Ha Elláról beszélünk, elengedhetetlen, hogy megemlítsük a személyiségét is: egy rendkívül kedves és szerethető nő volt, aki a zene igazi lényegét ragadta meg. Hiszen a zene nemcsak örömöt és erőt ad, hanem összekapcsol minket, függetlenül a vallásunktól, származásunktól vagy nézeteinktől. Ezeken az esteken én is igyekszem követni azt a hagyományos stílust, amelyet ő képviselt, és a közönségnek átadni azt a varázslatos élményt, amit az ő zenéje nyújt.

A Szakcsi Jazz All Star koncert március elsején egy különleges esemény lesz, ahol a Szakcsi Jazz Egyesület tehetséges művészei lépnek színpadra, köztük te és a férjed is. Ti mivel készültek a közönség szórakoztatására? Milyen izgalmas produkcióval szeretnétek meglepni a jazzrajongókat?

Ma este Szakcsi Lakatos Béla egyik különleges dalát fogom előadni, amelyet eredetileg a csodálatos Cserháti Zsuzsának írt. Korábban már zongorakísérettel bemutattuk, de most egy teljes zenekari hangszerelésben fog megszólalni. Ez a dal – ahogy mi, barátok hívjuk – Béla bácsi egyetlen magyar nyelvű szerzeménye. Különösen közel áll hozzám ez a dal, mivel hamarosan bemutatják a Cserháti Zsuzsa életéről készült játékfilmet, amely ősszel debütál a mozikban. A rendező, Kovács Patrik, engem kért fel, hogy legyek a film "hangja". Izgalmas kihívás elé nézek, hiszen a film nyíltan feltárja, hogyan nehezítették meg Zsuzsa életét az első táncdalfesztiválos sikereit követően. Készen állok, hogy ezt a történetet átéljük együtt!

Szakcsi Lakatos Béla munkássága számomra igazi inspirációt jelent, hiszen nemcsak kiemelkedő zenei tehetség, hanem a kreatív kifejezés határait folyamatosan tágító művész is. Az ő zenei sokszínűsége és az, ahogyan a különböző stílusokat ötvözi, mindig lenyűgözött. Emellett a zenéjében megjelenő mély érzelmek és a sajátos hangzásvilág, ami a jazz és a népzene elemeit ötvözi, mindig arra ösztönöz, hogy merjek kísérletezni a saját munkámban is. Az ő példája azt üzeni, hogy a zene nem csupán technikai tudás, hanem egy belső világ kifejezése is, ami folyamatosan fejlődik és változik.

Nincs olyan magyar jazz-zenész, akit ne formált volna meg a hatása. Ő azon alkotók közé tartozott, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a jazz Magyarországon ismertté és népszerűvé váljon. Abban az időben a jazz leginkább tánczene volt, amely főként különféle szórakozóhelyeken csendült fel. Ő és kortársai ügyes trükkökkel csempészték be az amerikai lemezeket, vagy próbálták elkapni a kalózrádiók adásait, hogy aztán továbbfejlesszék a hallottakat. Mertek kísérletezni, folyamatosan feszegették a műfaji határokat. Mire mi elkezdtünk zenélni, már egy újabb muzsikusgeneráció nőtt fel az ő zenéjük hatására, amelynek nyomai a mai napig érezhetők.