"Vert lélekkel" hazaérkezni sokszor fájóbb élmény, mint ha csupán fizikai sérülést szenvedtünk volna. Gyarmathy Éva 10 lényeges gondolata ezt a mélyebb, érzelmi sebeket és azok hatásait vizsgálja.

A "Kamaszok" című Netflix-film igazi tanulságos élményt nyújt a szülők számára, és már jó ideje lázban tartja a szülői közösségeket. Remélhetőleg sok értékes párbeszédet indít el a családok tagjai között, hiszen a legnagyobb kihívás napjainkban az, hogy újra közelebb kerüljünk egymáshoz. A film kapcsán Kurucz Adrienn nemrégiben beszélgetett dr. Gyarmathy Éva pszichológussal, aki hiteles és empatikus szakértője a nehezen kezelhető kapcsolatoknak. Both Gabi összeállításában az ő legfontosabb megállapításait olvashatjuk, amelyek segíthetnek a szülőknek jobban megérteni kamasz gyermekeik világát.

Pár éve én is készítettem egy interjút Gyarmathy Évával, és akkor hallottam tőle ezt a kifejezést először, amikor a saját gyerekeim nehézségeit is megosztottam vele. A "3D-s" gyerek azt jelenti az ő megfogalmazásában, hogy egyszerre diszlexiás, diszgráfiás és diszkalkuliás is valaki. Egy komoly szaktekintélytől talán komolytalannak hat első hallásra egy ilyen kifejezés, pedig épp az ellenkezőjéről van szó.

Gyarmathy Éva mélyen átérzi és megéli azt a széleskörű szorongást, amely sajnos a mai fiatalok mindennapjait kíséri.

Ugyanakkor a szülők nehézségeivel is tökéletesen tisztában van.

Kurucz Adriennel a "Kamaszok" című filmről folytattak eszmecserét, amely egy tizenhárom éves fiút követ, akit gyilkossággal vádolnak. A film különlegessége, hogy az eseményeket több szemszögből tárja elénk, ezzel gazdagítva a történetet és mélyebb betekintést nyújtva a karakterek motivációiba és a társadalmi környezet hatásaira.

1. Emberség nélkül a korrektség sem segíthet

A film igazi ereje abban rejlik, hogy nyíltan tárja fel a bántalmazás különböző rétegeit, és megmutatja, milyen magányosan élhet egy gyermek ilyen körülmények között. A fiú egy bizonyos pillanatban próbálja megtalálni a kiutat, ám sem előtte, sem utána nem kap valódi támogatást. Ami igazán szívszorító, az a hivatalos intézmények - mint az iskola, a rendőrség és a pszichológus - lélektelen hozzáállása. Mindenki professzionális, de az emberség teljesen hiányzik belőlük. Ez a hideg közöny talán még sokkolóbb, mint a bántalmazás maga.

2. A tehetetlenség helyett válasszuk a kapcsolódást.

Az iskolai tehetetlenség érzése ismerős, szinte minden nap szembe találkozunk vele.

Sok szülő számára kihívást jelent, hogy valóban kapcsolatba lépjen a gyermekeikkel, miközben a fiatalok gyakran nem tanulják meg, hogyan kérjék el a szükséges támogatást.

[...] A szülő nem tökéletes - és nem is kell annak lennie. De jelen kell lennie. Mert "vert lélekkel" hazatérni gyakran fájóbb, mint bevert fejjel."

3. A közösség ereje fontosabb, mint hinnénk

Beszéljünk arról a világról, amelybe hirtelen belépett az életünk. Nem az a kérdés, hogy "mi fog történni most", hanem sokkal inkább az, hogy hogyan tudunk együttműködni. [...] A szülők gyakran csak saját gyermekükre összpontosítanak, de ez tévútra vezet – hiszen a gyerekeink közösségben élnek és formálódnak. Ha azt tanítjuk nekik, hogy csupán a saját érdekeik fontosak, akkor előbb-utóbb komoly problémák merülnek fel.

4. Rugalmasság és tudatosság nélkül nem megy

"Elismerem, nem könnyű ma szülőnek lenni. Változtatnunk kell, tudatosabbá válnunk - másként nem megy. Akkora változás történt a gyerekek és a felnőttek kapcsolatában, hogy azt muszáj lenne észrevenni."

5. A gyerekek biztonságérzetének helyreállítása elengedhetetlen.

"A legfontosabb jel, amit sok szülő nem vesz észre, hogy ők is aszimmetrikus viszonyban állnak a gyerekükkel, mint régen a szülők - csak megfordultak a szerepek.

Korábban a szülő volt a "mindenható", most viszont sokszor a gyerek irányít, ő mondja meg, mi legyen. A kapcsolat dinamikája ugyanaz maradt, csak a hatalmi pozíció cserélődött ki.

Ez pedig a gyerekeket is nagyon elbizonytalanítja."

6. Minimalizáljuk a külső zavaró tényezőket!

"Az információs környezet is drámaian megváltozott: a szülők már nem urai annak, mit lát, mit tanul a gyerek. Korábban, főként a televízió előtti világban a szülő volt az információ elsődleges forrása. Most a gyerekek a világból jövő, sokszor kontrollálhatatlan ingerekkel élnek együtt."

7. A figyelem a legértékesebb kincs.

A partneri viszony új utakat nyithat a megoldások felé: a szülő ne legyen sem mindentudó, sem pedig a gyerekek igényeinek kiszolgáltatott, hanem inkább egy jelenlévő, figyelmes társ, aki támogatja őket.

8. Határozzunk meg kereteket!

A gyermek fejlődéséhez elengedhetetlenek a keretek és szabályok – nem egy szigorú rend formájában, hanem egy támogató, partneri viszonyban, ahol a szülő biztosítja a stabilitást és a biztonságot.

A szülő felelőssége, hogy irányt mutasson a gyermekének, hiszen az ő élettapasztalata és világlátása alapvetően formálja a kicsi életét. Ezt a tudást és biztonságot a keretek segítségével kell átadnia, így a gyermek számára egy stabil alapot teremtve, amelyre építhet.

Enélkül a gyerek könnyen széteshet - és sajnos ennek ma egyre több példáját látjuk."

A tudás önmagában nem elegendő; a tapasztalatok adnak valódi mélységet a megértéshez.

"Sokszor úgy tűnik, hogy a gyerekek értenek dolgokhoz - online világ, emojik, technika -, de valójában fogalmuk sincs, hogyan dolgozzák fel a helyzeteket. Nem tanultak meg dönteni. A szülők sokszor mindent megoldanak helyettük - aztán csodálkoznak, hogy 23 évesen nem önállók."

10. Az iskolákban a tekintélyelvű megközelítések helyett gyógyító közösségekre van szükség, amelyek támogatják a diákok fejlődését és jólétét.

Az oktatási rendszer sokszor nem a gyerekek fejlődését szolgálja, hanem inkább a hagyományos szokásokhoz alkalmazkodik. A bántalmazások jelentős része észrevétlenül zajlik le, és a megfelelő kezelési módok gyakran hiányoznak.

Az agresszió gyakran a környezetre adott válaszreakcióként jelenik meg. Egy gyermek, aki otthon és az iskolában is frusztrált, szükségszerűen keres egy módot a feszültségei levezetésére. Ha egy iskola nem képes biztonságos és támogató légkört biztosítani, akkor nem tekinthető megfelelő helynek a tanuláshoz és fejlődéshez. Persze léteznek pozitív példák, de a probléma gyökerei sokkal mélyebben, rendszerszinten rejlenek.

A pedagógusképzés megújulásra szorul: nem csupán tanárokra van szükség, hanem olyan mediátorokra, akik képesek összekapcsolni és gyógyítani a közösségeket. Az új generációs pedagógusoknak a közösségépítés és a konfliktuskezelés művészetét is elsajátítaniuk kellene, hogy valódi összetartó erővé válhassanak.