Kádár Jánosnak valóban volt egy titkos filmgyűjteménye? A kérdés sokakban felvetheti a kíváncsiságot, hiszen a rendszerváltás előtt a filmek és a mozgókép jelentős szerepet játszott a politikai propaganda és a szórakoztatás terén. A hírek szerint Kádár ne

A Kádár-korszak alatt a nyugati filmek előzetes megtekintése szigorú keretek között zajlott. A filmek forgalmazására vonatkozó állami ellenőrzés szigorú volt, így a hatóságok gondosan válogatták meg, mely alkotások kerülhettek a közönség elé. A nyugati filmek előzeteseit gyakran cenzúrázták, és csak azokat az anyagokat engedték bemutatni, amelyek nem sértették a politikai és ideológiai normákat. A megtekintések általában zárt körű események keretében zajlottak, ahol a filmipar szakemberei, illetve a kulturális élet képviselői vettek részt. A filmes szakma képviselői különböző fórumokon vitatták meg a nyugati filmek hatását és jelentőségét, miközben a propagandagépezet folyamatosan figyelemmel kísérte az eseményeket. Ezek az előzetes megtekintések lehetőséget adtak arra, hogy a cenzúra alatt álló közönség egyfajta ízelítőt kapjon a nyugati kultúrából, azonban a választás mindig a hatalom kezében maradt, és sok esetben a nézők csak erősen megkurtított vagy átdolgozott verziókat láthattak. Ennek ellenére a nyugati filmek iránti érdeklődés sosem csökkent, és a titkos vetítések, valamint a filmklubok népszerűsége tovább növelte a kíváncsiságot a külföldi alkotások iránt.

A "fordulat évei" után a filmszakma államosítása nyomán a központosítás újabb szakaszába lépett. A korábbi évtizedek gyakorlatához képest, amikor a magántulajdonú filmkölcsönzők által beszerzett és bemutatni kívánt alkotásokat az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottsághoz kellett benyújtani a cenzúra céljából, bevezették az előzetes cenzúra új intézményét. Ez a Filmátvételi Bizottság néven ismert testület négy évtizeden keresztül működött a folyamatosan változó kultuszminisztériumok, illetve 1968 után a Mozgóképforgalmazási Vállalat (Mokép) égisze alatt. A filmek hazai forgalmazásáról, vagy a Magyarországra érkező bemutatókópiák néhány napos, esetleg hetes megtekintését követően, vagy külföldi filmes vásárok során hoztak döntéseket. A bizottságok összetétele vegyes volt, hiszen a filmszakmai vállalatok képviselői mellett újságírók és szakértők is részt vettek a döntéshozatalban.

A szocialista országok filmjei közül való válogatás során hasonló kihívásokkal szembesültek a bizottság tagjai. Sok esetben a nemzetiségi sajátosságok miatt nehézséget okozott a megfelelő választás, mivel az alacsony színvonalú produkciók rendre megnehezítették a döntéshozatalt. A keletnémet, román és bolgár filmek gyakran felvetettek kérdéseket az átvétel során, míg a cseh és lengyel alkotások esetében sokkal egyszerűbb dolga volt a válogatóknak. Sőt, a Szovjetunióban készült filmek között is akadtak olyanok, amelyek előnyösebbnek bizonyultak. Ha a bizottság kiutazáson tartózkodott, a tagokra nagyobb nyomás nehezedett, hogy legalább egy filmet sikerüljön kiválasztaniuk a bemutatóra. Ezen kívül, a vendéglátás minősége sokszor nem érte el a nyugati színvonalat. Egy 1987-es romániai filmátvételről készült úti jelentésben ezt a helyzetet érzékeltető részletek olvashatók:

Sajnálatos módon a vetítés feltételei nem javultak a korábbiakhoz képest, de végül is a nagykabát kényelme segített átvészelni az estét.

A filmek átvételének folyamata során az ideológiai, erőszakos vagy naturális tartalmú alkotások esetében szigorúbb szűrési mechanizmusokat alkalmaztak. Ennek következtében az ilyen jellegű filmek ritkán jutottak el a Filmátvételi Bizottság elé, és ha mégis megtették, általában elutasításra kerültek. Ezt tapasztalhattuk például a George Pattonról készült A tábornok, Ken Russell Ördögökje, vagy az első Rambo-film esetében, melyek eltérő okok miatt nem kapták meg a zöld lámpát. Emellett az esztétikai értékek is döntő szerepet játszottak a filmek kiválasztásában. Hitchcock Szakadt függönyét például a rendező legkevésbé sikerült művének tartották, és ha ma visszatekintünk rá, valóban felfedezhetünk benne zavaró logikai hézagokat és téves lépéseket. Olykor a bizottság vágási javaslatokat is tett, de ezek megvalósítása nem volt mindig kötelező.

Mivel a bizottság összetétele folyamatosan változott, többször megesett, hogy a korábban elutasított filmet néhány esztendő múlva átvételre javasolták.

Az 1968-as Majmok bolygója, amelyet sokan vitatható mondanivalójáért és naturalista megközelítéséért kritizáltak, 1972-re végül zöld lámpát kapott. Azonban a nézőknek még hosszú éveket kellett várniuk, mielőtt a film először szűk körben, majd országosan is bemutatásra került. Fassbinder Miért lett R. úr ámokfutó? című művét 1971-ben az "idegörlő unalom unalommal való kifejezéseként" tartották számon, de öt év elteltével már a bemutatása mellett érveltek, ami jelzi a filmek iránti változó közönségi és kritikai fogadtatást.

Bár ritka esemény, de előfordult. A Halálfejesek és a Psycho különböző okokból, de végül ugyanarra a sorsra jutottak. Érdemes megjegyezni, hogy az ilyen "adminisztratív intézkedések" nem csupán a diktatúrák sajátosságai. 1991 végén például az iráni nagykövetség tiltakozása és a Külügyminisztérium magasabb szempontokat kiemelő levele következtében a Duna Film lemondott a Lányom nélkül soha című, máig vegyes megítélésű dráma bemutatásáról.

Előfordultak vágások, esetenként szövegmódosítás is, utóbbira akkor nyílt lehetőség, ha a filmet szinkronizálva mutatták be. Feliratozás esetén könnyen kilógott volna a lóláb, hiszen nem lehetett kizárni, hogy a néző érti az eredeti nyelvet. A nyolcadik utas: a halál kópiáiból eltávolítottak néhány másodperces részeket, például amikor az idegen lény kitör az űrhajós testéből. Viszont a négy évvel később, joghosszabbításkor gyártott új példányokban már bennemaradtak a korábban sokkoló hatásúnak vélt snittek. A vágásokat előzetesen a magyar változatot készítő Pannónia Filmstúdió munkatársaival kellett egyeztetni, hogy a kihagyások ne okozhassanak zavart a közönség körében. Sajnos ezekről a beavatkozásokról csak néhány filmmel összefüggésben találtam dokumentumot, a szinkronvállalat iratanyagának érdemi része nem található meg a levéltárban. Itt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy hasonló cenzúrázásra időnként a rendszerváltás után is sor került, például a Leszámolás - Terror című orosz akciófilmet 2007-ben megvágva mutatták be nálunk.

Kádár János volt az ország vezetője, és téveszme azt gondolni, hogy lett volna lehetősége vagy érdeklődése a helyi ügyekkel való foglalkozásra. Minden hatalmi rendszer saját logikáján alapul, és a szocializmus időszakában is ez a belső struktúra határozta meg a működést.

A hatvanas évek közepétől Kádár János és az MSZMP vezetősége péntek délutánonként különleges előadásokat szervezett, ahol főként az átvételre érkező bemutatókópiákat vetítették le, szinkrontolmácsolás kíséretében. Ezek az események nemcsak információátadási célokat szolgáltak, hanem a párt elitjének kulturális élményeit is gazdagították.

A magam részéről a kézzel fogható dokumentumoknak hiszek. A pénteki vetítések történetét azért tudtam megítélésem szerint hitelesen feltárni, mert több, egymástól független, de egymást erősítő írásos forrás állt rendelkezésemre a munkához. Azt az állítást, hogy pártüdülőkben vetítettek erotikus filmeket, nem tudom cáfolni, de alátámasztani sem. Úgy vélem, a "láttam, aki hallotta" típusú emlékezéseket, legyen szó bármilyen témáról, mindig érdemes fenntartással kezelni.

Bár nem rendelkezünk információkkal a kedvencei kapcsán, azt viszont biztosan tudjuk, hogy mely filmek voltak a leggyakrabban a képernyőn számára. Ilyen például A keresztapa, valamint annak paródiája, A keresztapa másik arca, amelyeket összesen három alkalommal nézett meg. Előfordult az is, hogy egy filmet, amelyet korábban szinkrontolmácsolással vagy csak fekete-fehér munkakópián mutattak be, később, a magyar változat elkészülte után újra műsorra tűztek. Ezt példázza a Bosszúvágy, Sidney Lumet Hálózat a, A nagy balhé és az Annie Hall is. Érdemes megjegyezni, hogy noha ezek a péntek esti vetítések az ő nevéhez fűződtek, valójában az MSZMP vezetőinek szervezett programokat jelentettek, amelyeknek Kádár János maga csupán az esetek egyötödében volt jelen.

Rengeteg olyan pletyka kering, amelyek azt sugallják, hogy a messziről érkező emberek gyakran mondanak bármit, amit csak akarnak. Néha a helyiek is így tesznek, legyen szó akár a filmek átvételéről, akár a politikai vezetők mozizásáról. Előfordulhat, hogy egy film megvásárlásának elmaradása nem a bizottság döntésén múlik, hanem inkább anyagi korlátok vagy a jogtulajdonos makacssága miatt. Például a Cápa esetében valószínűleg az előbbi, míg Stanley Kubrick esetében, aki nem engedte, hogy filmjeit szocialista országok számára értékesítsék, az utóbbi forgott közszájon.

2011-ben Gulyás Balázs, a Mokép akkori vezetője, szenzációs bejelentéssel állt elő: a cég kőbányai telephelyén rábukkant Kádár János titkos filmgyűjteményére. A média szinte azonnal felkapta a hírt, és Gulyás megmutatta a tévénézőknek azokat az alumíniumdobozokat, amelyekben a forgalmi kópiák rejlettek – ezek valójában a moziknak készített példányok voltak. A raktár kontrollvetítőjének helyiségét is bemutatta, állítva, hogy az elvtársak ott élvezték a filmvetítéseket. Pankotai Ferenc, aki egy rövid időre a telephely vezetője volt, interjújában elmesélte, hogy ő is Kádár János és Aczél György mögött ült ezeken az eseményeken. Érdekes módon, Gombár József, aki a hetvenes évek közepétől irányította a Moképet, azt állította, hogy még ő maga sem volt jelen a kormányvetítéseken, melyeket nem a Mokép, hanem a Filmfőigazgatóság Báthory utcai, Parlamenthez közeli helyszínén tartottak. Az álhírek terjedése az utóbbi években került a középpontba, de a Kádár-rendszer idején is létezett egyfajta suttogó propaganda és félreinformálás, amelyek torzította a valóságot, és ezek a torzítások a következő generációkra is hatással voltak. Az igazi aggasztó tendencia azonban az, hogy napjaink médiájában a gyors tartalomgyártás sokszor fontosabbá vált a hitelességnél. Ha ez a helyzet folytatódik, és a bizalom teljesen kiveszik az emberekből, az hosszú távon súlyosan alááshatja a társadalom egészséges működését. (Borítókép: Fortepan / Album040)