Több mint egy évtizeddel ezelőtt figyelmeztetett arra, hogy Franciaországot súlyosan érinthetik a migrációs válság következményei - és nem is tévedett túlzottan.

Franciaországban július 19-én Limoges külterületén mintegy százötven ­maszkos alak zárta le az RN141-es főutat, autókat rongáltak meg, majd Molotov‑koktélokkal, vasrudakkal és tűzijáték‑rakétákkal támadtak a tűzoltókra és rendőrökre. Kilenc egyenruhás sérült meg, a helyi polgármester városi gerilláknak nevezte a támadókat. A közép‑franciaországi incidens csak a legutóbbi kitörése az országot hosszú idő óta uraló nyugtalanságnak. Michel Houellebecq, az egyik legismertebb francia író, költő pontosan erről a zavargásokkal teli jövőképről írt műveiben, melyek most aktuálisabbak, mint valaha.

A közelgő 70. születésnapját ünneplő író, akit a Spiked legújabb portréjában Európa hanyatlásának megjelenítőjeként emlegetnek, több mint három évtizede foglalkozik egy különösen izgalmas kérdéssel: mi marad meg a Nyugat értékeiből, miután a szexuális forradalom, a multikulturalizmus és a technokrácia kifejtette hatását. Munkássága nem csupán formabontó, de életútja is rendhagyó: agrármérnöki diplomát szerzett, programozóként dolgozott, majd 38 éves korában megjelentette első regényét, az „Extension du domaine de la lutte”-t, magyarul „Egy sziget lehetősége” címmel. Az igazi áttörést pedig 1998-ban, az „Elemi részecskék” című művével érte el.

Houellebecq továbbra is a váteszi tehetségével alkot, hősei pedig kiégett hivatalnokok, szex- és antidepresszáns-függő, gyökértelen karakterek, akik egyszerre szemlélik saját testük és hazájuk széthullását. A 2002-es Platform című regénye iszlámkritikaként hatott, ami bírósági eljáráshoz vezetett, míg a 2015-ös Behódolás a Charlie Hebdo merénylete napján látott napvilágot – ekkor az író rendőri védelem alatt állt. Legutóbbi munkája, a 2022-es Megsemmisülni, tavaly már magyarul is megjelent.

Houellebecq eddigi legnagyobb visszahangot keltő 2015-ös könyve, a Behódolás egy fiktív, 2022‑es évben játszódik. Ebben a 2022-es évben a francia politikai elit összefogott a Muszlim Testvériség nevű szervezettel, hogy blokkolja a Le Pen családhoz köthető Nemzeti Front (mai nevén már Nemzeti Tömörülés) választási győzelmét. Ezt követően Franciaországban iszlám diktatúra kerül bevezetésre a legszigorúbb saríaalapú törvénykezéssel és a más hitű lakosok elnyomásával.

A harcok már nem csupán a választási színtéren zajlanak, hanem a jogi keretek között is élesedik a küzdelem a feltörekvő migrációellenes jobboldali erők ellehetetlenítése érdekében. Franciaországban például a Nemzeti Tömörülés korábbi vezetője, Marine Le Pen, a bíróság döntése nyomán kénytelen távol maradni a választásoktól. Eközben Németországban, Lengyelországban és Romániában is egyre aggasztóbb antidemokratikus vagy vitatható állami beavatkozások tanúi lehetünk.

A bevezetőben említett Limoges város lángoló országútja szinte filmszerűen idézi meg a Megsemmisülni kötet Franciaországát, ahol az állam csupán tétován próbál "kríziskezelő" szerepben tetszelegni, miközben a középosztály fokozatosan belemerül a saját kilátástalanságába. Houellebecq regényeiben az idősebb generáció által formált társadalom széthullik, a fiatalok pedig egyre inkább szélsőséges irányzatok felé sodródnak, a nagyvárosok pedig egyre inkább veszélyes dzsungellé alakulnak, éppen úgy, ahogy Limoges valóságában is tapasztalható ez a folyamat.

Akár a demográfiai feszültségek (Platform), a középosztály lecsúszása (Serotonin), vagy az identitáspolitikai törésvonalak (Behódolás, Megsemmisülni) kerül szóba, 2025-re mindhárom téma rendszeresen visszaköszön a napilapokban, és relevanciájuk sosem volt még ennyire éles. Houellebecq már jóval a "cordon sanitaire" kifejezés népszerűvé válása előtt foglalkozott a francia elit és a populizmus közötti feszültséggel, ami ma különösen értékes perspektívát nyújt a kritikus gondolkodás iránt elkötelezett olvasók számára.

A nyugati kultúra súlyos progresszív konszenzusában Houellebecq művei lehetőséget adnak arra, hogy folytathassuk a diskurzust a szexualitás, a hit és a bevándorlás kérdéseiről. Ezek olyan témák, amelyekre a progresszív elit nem párbeszédként, hanem inkább megkérdőjelezhetetlen dogmaként tekint. Az író provokatív nézőpontjai éppen ezért elengedhetetlenek a társadalmi diskurzus élénkítéséhez.