Oroszország új stratégiát alkalmaz – a frontvonalon rég nem tapasztalt véres összecsapások zajlanak.

Régóta nem tapasztalt intenzitással indultak újra Oroszország mechanizált támadásai az ukrán védelmi vonalak ellen, noha egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a stratégia komoly kockázatot jelent Moszkva számára, valamint a harci járműparkjának csökkenő állományára is. A tavaszi és nyári hónapok során felhalmozott, de egyre elavultabb páncélosokat vetik be, hogy még a raszputyica és a téli idő beállta előtt áttörést érjenek el, ezzel teljesítve a hadsereg idei ambiciózus céljait. Az újabb offenzíva már most hatalmas árat követel, és az áttörés lehetősége továbbra is kérdéses.

Tavasszal és nyáron az ukrán hadszíntéren egyre inkább háttérbe szorultak a gépesített egységekkel lebonyolított úgynevezett "páncélosrohamok". Ezeket fokozatosan felváltották a kisebb csoportokban, sőt, olykor párokban végrehajtott gyalogos támadások. Érdekes módon többször is előfordult, hogy az orosz erők civil gépjárműveket – mint quadokat és motorkerékpárokat – használtak a rohamok során. Ráadásul néhány orosz médiában már a lovasság frontvonalbeli visszahozatalának ötlete is felmerült, ami a háború modernizálására tett kísérletek különös jele.

Voltak olyan hangok, amelyek azt állították: Oroszország kifogyott a megfelelő katonai eszközökből, ezért döntöttek az alapvetően védtelen járművek alkalmazása, valamint a gyalogos beszivárgások mellett.

Az igazság ennél sokkal rétegzettebb lehet: az orosz hadsereg legalább 2500 páncélozott járművet tart raktáron, ráadásul további néhány száz darab is fellelhető a frontvonal és a raktárak között, például javítóbázisokon.

Az orosz haderő valójában sosem fogyott ki (darabszám alapján) a harckocsikból, ugyanakkor a tárolóból elővett és reaktivált páncélosok egyre régebbi harckocsitípusok. Vagyis, ahogy az orosz mérnökök haladnak "időben visszafelé", úgy nő a feljavításhoz és modernizáláshoz szükséges időráfordítás. Ez pedig azt jelenti, hogy Oroszország egyre kevésbé képes fenntartani a gépesített támadások ütemét - vagy kénytelen szüneteket tartani a "felhalmozás" érdekében, vagy csökkenteni az ilyen jellegű támadások intenzitását.

Úgy tűnik, hogy Moszkva az utóbbi időszakban az elsődleges megoldásként a gyalogsági harcjárművek és tankok felhalmozása mellett tette le a voksát.

Bár a gépesített támadások felfüggesztésének indoka szinte tökéletesnek tűnik, valószínű, hogy a korábbi tapasztalatok is szerepet játszottak ebben a döntésben. Az ilyen típusú offenzívák ugyanis gyakran eredménytelenek voltak, és jelentős emberi áldozatokkal jártak. Csak akkor mutattak részleges sikereket, amikor az ukrán tüzérség lőszer- és drónhiánya miatt, megfelelő létszám mellett, néhány páncélozott jármű mégis át tudott jutni a zárótűzön.

Ezekkel szemben a kisebb létszámú támadások sokkal kíméletesebbek az élőerő és a haditechnikai eszközök szempontjából. Ezen túlmenően hatékonyságuk is figyelemre méltó, hiszen a néhány főből álló gyalogos egységek sokkal nehezebben észlelhetők, mint a nagyszámú páncélos konvojok. Az ilyen típusú beszivárgások az utóbbi időszakban többször is komoly kihívások elé állították az ukrán védelmi erőket.

A frontvonalon megjelenő váratlan repedéseket Kijev csupán jelentős veszteségekkel járó ellentámadások révén tudta elzárni.

Bár a gépesített egységekkel végrehajtott támadásoknak látszólag kevés értelme van, a páncélosok tömeges alkalmazása ősszel újra megjelent az orosz hadviselés stratégiájában. Eleinte csak néhány eset volt megfigyelhető, de október közepétől kezdve egyre több felvétel érkezett a bevetésekről.

Október végére a helyzet odáig súlyosbodott, hogy szinte naponta bukkantak fel felvételek páncélozott menetoszlopok támadásairól. Az eredmények nagyjából a korábbi évek mintájára alakultak: előfordult, hogy egy-egy rohamban akár 15-20 páncélos is megsemmisült.

Valóban, a frontvonalon ezúttal is megmutatkozott az ukrán erők, különösen a drónkezelők hiánya, ami nyilvánvalóan hatással volt a harci eseményekre. Ennek ellenére akadtak olyan akciók, amelyek sikeresen eljuttatták a támadó egységeket a célpontokhoz. Fontos megjegyezni, hogy a hivatalos jelentések szerint az ukrán védők végül képesek voltak felszámolni a leszerelt orosz gyalogságot, ami újabb bizonyítéka az ukrán erők eltökéltségének és hatékonyságának a harctéren.

A videófelvételek alapján megfigyelhető, hogy:

Nyilván ez nem a teljes veszteség, de jól látható, hogy Oroszország egy szűk hónap leforgása alatt legalább 76 páncélozott harcjárművet veszített el,

Az orosz hadiipar nyilvánvalóan nem képes ilyen gyors ütemben pótolni a veszteségeit.

Lényeges megemlíteni, hogy minden gépesített támadás a pokrovszki frontszakasz területén zajlott. Különösen a Sahove térségére fókuszáltak, ahol a korábbi megerősítések következtében csupán egyetlen útvonal biztosította a támadás irányát:

Bár az orosz hadsereg több helyszínen is (Vovcsanszk Harkivban, Kupjanszk szintén Harkivban, valamint Zaporizzsja több pontján is) igyekszik nyomást kifejteni a védőkre, a masszív páncélozott hadoszlopok rohama csak Pokrovszk térségében látható, méghozzá - egyelőre - jelentős eredmény nélkül.

Az orosz felső vezetés döntésének hátterében, hogy a jelentős személyi és eszközveszteségekkel járó támadásokat részesítette előnyben a kijelölt frontszakaszon, számos tényező húzódhat meg. A páncélozott hadoszlopokkal végrehajtott tömeges támadások mögött különböző magyarázatok állhatnak, és valószínű, hogy ezek mindegyike, különböző mértékben, hozzájárult a radikális döntés meghozatalához. Elképzelhető, hogy a stratégiai célok, a politikai nyomás, vagy a hadsereg morálja mind szerepet játszottak abban, hogy a vezetés ilyen kockázatos lépéseket fontolgatott. Az ilyen típusú offenzívák mögött rejlő okok feltárása nemcsak a hadműveletek logikáját segít megérteni, hanem azt is, hogyan alakítják a háború menetét és a résztvevő felek stratégiáit.

Bár ezek a tényezők magyarázatot adhatnak arra, miért folytat elkeseredett támadásokat az orosz hadsereg, az ilyen mértékű veszteségek semmiképpen sem indokolják a később esetlegesen elért részsikereket.

Ráadásul a jelenlegi támadási intenzitás mellett, szinte biztosra vehető - hogy függetlenül az eredménytől - Oroszország bevetésre kész harcjármű-állománya egy időre ismételten kimerül,